. . . . .
EMLÉKEDRE
Három év telt el,
felnőttem.
Megéreztem a visszaélt bizalom árát,
Számban éreztem a hatalom savanyúságát.
Láthattam a felnőtt elme butaságát.
Szerinted más lett volna?
Ha ezt előre tudtuk volna?
Bár volt, aki állította
és érzi igazát bizonyította.
De mérges szónak nincsen súlya,
Hiába a sértések dobálózása, érzed egyszer elmúlna.
Mit tettünk volna, ha maradsz?
Ha a csontos kar
nem szakít ki a meleg ölelések közül?
Lenne olyan diák, aki fájdalom nélkül örül?
Ha nem marad ez a feketeség a szívünk körül?
Itt hagyott volna minket, hisz neki ott az egyetem?
Vajon viszonzott lett volna szerelmem?
Nem kellettek volna új osztályfőnökök,
talán kevesebben lettek volna bűnösök.
De elismerem én is csak gyermek voltam,
mindent azért én sem tudtam!
A seb nem gyógyul ha
forgatják a benne maradt kést.
De lassan megszokod az érzést,
ott lent ahol érzed az élét,
s mintha egyedül járnál a szakadék szélén.
Szerintem többet nem megyek be,
feltételezem a szívem nem engedne.
Na, meg gondolom ki lettem zárva,
ha magadnak adsz igazat, annak most ez az ára.
Basszus mennyivel jobb lett volna,
ha valahogyan mégis köztünk maradhattál volna.
(2008 Október 20.)
No comments:
Post a Comment