Goodbye... for now.

(Magyar verzióért gurulj le!)

It has been ten years since I decided to write movie reviews, and eleven since I started my blog. In my first year I just posted things about my high school. I felt really under appreciated in that establishment when I knew that I did a lot for people... I did do a lot. I have to realize now, so many years later, that people did thank me, people were appreciative, but not the right people. Not the ones I wanted to smile and me and say "Good job kid!".  So I lashed out, as teenagers do, that is what we are good at, we are f*cking great at lashing out. You know until this moment, of me sitting down and writing this, I do believe that I was just fooling myself into believing that I am an adult. But I truly feel now that I am getting there, slowly, but surely. That is why I need a change, the way I did back then. I love writing, I really do, it is my dream to be a published author, not just for my academic work, but for my fiction. For a long time I was not happy with that, and this blog was a perfect opportunity to practice, but some 630+ entries later, I do think that I got as much practice as one can possibly get at my age. My blog was here when I needed a change, when I needed my next chapter. 

Last year, 2020, was really difficult, but I did not miss a single week of reviews, my blog was here to keep me sane. It was something to look forward to, really the only thing that reminded me of a life before the pandemic. But 2021 came about and something changed, a different chapter had begun without me even noticing. 

...An Ending...

I had four entries planned for January and I couldn't write the fourth one and was almost late on the other two. That has happened before, but mostly due to time constraints. Here, however, I realized that writing my blog, doing this weekly, was no longer a source of joy for me. After all these years, however, I just cannot go on writing the way I have. Five years ago, when my grandmother passed away, I had a block, I couldn't write for months, and it was movies that got me out of that the same way it was movies that got me into this love project to begin with. And when I had a reader's block, it was writing it out on this very page that got me out of it. This was not just about the movies, it was also about every brain fart I ever had, and I didn't become the most read blog on the planet, but it was My favorite website for sure. I know I don't have fans that will miss me, that makes this decision easy, but I have, however, watched hours and hours of youtube videos from my favorite people talking about burning out and... I don't want to lose my love of writing because I am forcing something that no longer makes me happy. 

Obviously, I cannot stop from writing, but I can stop pretending to be a reviewer. I have learned so much at university, and it definitely improved my writing, even if my English could still do with more practice... but you'll forgive me, reader, and you are one of the ten people who still come here. And hey, thank you for that, there is so much content out there and here You are. 

I decided in January, and had a good half year to sleep on it, that I was gonna write out what I had planned, and that would be the end of it. Because if not now, when? I have several degrees from the same university, all achieved in the past ten years, at the same time as my blog, and that too is coming to an end soon. I don't know how I am going to handle so many changes at once, because I am already scared about being considered an adult by everyone else too. As I told you, I am getting there slowly. Altogether, 10 years just feels like a good way to stop before the resentment comes. 

...The Blog From Now On...

I cannot force weekly entries anymore. It might take months before I actually will get back here again. But I do not want to discard this project completely, mostly because of my love for movies. First, every February, until I run out of things to review, I will look at Sylvester Stallone movies, because that man just makes me so happy. #StalloneMonth has been one of the best things and I can see more and more people using that hashtag on twitter and it is pretty cool. Second, every September 12th I am gonna review a movie by Paul Walker, because I miss him. It's ridiculous how much I miss someone I have never met. And three, I also want to show the same love to some other artists who helped me and people around the world. Some of them passed, but me writing a little tribute to them is the least I can do. Finally, my brain farts won't shut up just because I won't post weekly. Some personal entries are always going to be around, because one thing this blog reflects, is me at my purest form. And because writing is so deeply embedded in my heart, it only makes sense that every now and then I will feel the need to share my thoughts in more than a facebook post, and more than a 280 character tweet. 

My life is about to change, and I am looking forward to it. My blog is about to change, and that is exciting too. If you find this blog, leave a comment, share your love for movies and share your thoughts. 

I'll see you all when there is a new item on my to-do list!

_ _ _ _ _ 

Tíz évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy filmkritikákat fogok írni, és tizenegy éve kezdtem ezt a blogot. Első évben csak középiskolás dolgokról tettem közzé bejegyzéseket. Nagyon alulértékeltnek éreztem magam abban az intézményben, tudván, hogy sokat tettem az ottani emberekért… tényleg így volt, ezt utólag is látom. Most, évekkel később jövök rá, hogy egyesek megköszönték, és értékeltek is, csak ők pont nem azok az emberek voltak, akiktől igényeltem volna. Nem azok, akiktől vártam, hogy mosolyogjanak, és azt mondják: „Szép munka!” Úgyhogy kifakadtam, mint a tinédzserek legtöbbje, hiszen ebben a korban rohadt jól értünk a dühöngéshez. Tudjátok, egészen eddig a pillanatig, hogy leültem ezt megírni, csak áltattam magam azzal, hogy felnőttem. Most viszont már érzem, hogy lassan, de biztosan eljutok arra a pontra is. Ezért érzem azt, hogy változásra van szükségem, ahogy akkor volt, mikor ebbe az egészbe belefogtam. Imádok írni, tényleg, továbbra is álmom, hogy egyszer nyomtatásban megjelenjenek műveim, és nem csak a tudományos szövegeim, hanem a regényeim is. Sokáig nem voltam elégedett magammal, és ez a blog tökéletes lehetőséget nyújtott az írás gyakorlására. Ám több, mint 630 bejegyzés után azt gondolom, hogy a koromhoz képest kimaxoltam a gyakorlást. A blogom mindig itt volt nekem, mikor változásra volt szükségem, mikor új fejezetre akartam lépni.

A 2020-as év nagyon nehéz volt, de egyetlen héten sem hagytam ki a filmes bejegyzésemet, a blogom segített megőrizni a józan eszem. Mindig nagyon vártam a hétről-hétre közzétett posztokat, ez volt az egyetlen dolog, ami a világjárvány előtti élet ritmusát idézte. Aztán eljött a 2021 és valami megváltozott, anélkül, hogy észrevettem volna, egy másik fejezet kezdődött bennem…

… egy Befejezés…

Négy bejegyzést terveztem januárra, de sehogy se tudtam végezni a negyedikkel, és másik kettővel is majdnem megcsúsztam. Noha történt már velem ilyen, ez általában időszűkében fordulhatott elő. Csakhogy ezúttal szembesülnöm kellett vele, hogy a blogom heti szintű folytatása már nem okoz olyan örömöt, mint régen. Ennyi év után nem vagyok képes úgy írni, ahogy eddig tettem. Öt éve, mikor elhunyt a nagymamám, hatalmas írói blokkom volt, hónapokig képtelen voltam bármit is produkálni. Akkor a filmek hoztak ki a gödörből, ahogy a filmeken keresztül találtam rá erre a szeretet-projektre. Az olvasási blokkomon sem egyszer segített át, hogy ezen az oldalon kiírhattam magamból mindent. Ez nem csak a filmekről szólt, hanem minden random ötletemről, agyszüleményemről, gondolatomról, és persze nem vált a világ legolvasottabb blogjává, de bizony nekem a kedvenc oldalam lett. Az, hogy nincsenek rajongóim, egyszerűbbé teszi a döntést. Rengeteg órányi youtube videót néztem végig a kedvenc embereimmel, akik a kiégésről beszélnek, és…. nem akarom az írás iránt érzett szeretetemet elveszteni csak azért, mert olyasvalamit erőltetek, ami már nem tesz boldoggá.

Természetesen sosem fogok tudni leállni az írással, de azzal igen, hogy úgy tegyek, mintha filmkritikus lennék. Rengeteget tanultam az egyetemen, ami mindenképp javított az stílusomon. Igaz, az angolomon még van mit gyakorolni… de tudom, hogy te, kedves Olvasó, megbocsátod ezt nekem, lévén, hogy te vagy tíz közül az egyik, aki még felnéz ide. És nagyon köszönöm, hogy itt vagy, hiszen annyi tartalom van szerte az interneten, te pedig mégis itt vagy velem!

Januárban eldöntöttem (és fél év alatt jópárat aludtam rá), hogy megírom, amit még elterveztem, és utána lezárom a blogot. Mert mikor, ha nem most? Több diplomám is van, amelyeket ugyanazon az egyetemen szereztem az elmúlt tíz év során, amíg a blogomat írtam, és az az út is lassan a végéhez közeledik. Nem tudom, hogy fogok ennyi változással megbirkózni, egyelőre abba is nehéz belegondolni, hogy már mások is felnőttnek tekintenek. Ahogy mondtam, lassan eljutok oda, hogy tényleg felnövök. Mindent egybevetve, 10 évnyi aktivitás ezen a blogon jó mérföldkőnek tűnik a befejezéshez, mielőtt a megbánás felütné a fejét. 

… A blogom további sorsa…

Túl nagy erőlködés már, hogy heti szinten új bejegyzéseket közöljek. Talán hónapok is eltelnek majd, mielőtt újra visszakeveredek ide. De nem akarom teljesen kidobni a kukába ezt a projektet, főként a filmek iránti szeretetem miatt. Ezért először is, minden februárban (amíg ki nem fogyok az anyagból) Sylvester Stallone filmekről fogok írni, egyszerűen azért, mert ő mindig jó érzéssel tölt el. A #StalloneMonth az egyik legkirályabb dolog az interneten, egyre többen használják ezt a hashtaget Twitteren. Másodszor, minden szeptember 12.-én Paul Walker filmekről fogok írni, mert nagyon hiányzik. Furcsa, hogy hiányozhat így valaki, akivel sosem találkoztam. És harmadszor, szeretnék más színészeket/művészeket támogatni, akik segítettek nekem és embereknek szerte a világon. Néhányan közülük sajnos már nincsenek köztünk, de az, hogy írok róluk tisztelgésképp, a legkevesebb amit tehetek. És végül, a gondolataim, agyszüleményeim, nem fognak elmúlni csak mert nem írok ide heti rendszerességgel. Néhány személyes bejegyzésem mindig lesz, hiszen ez a blog mindig is rólam szólt, a lehető legőszintébb formámban. Mivel az írás mindig is része volt az életemnek, logikusan következik, hogy néhanapján úgy érzem majd, meg kell osztanom a gondolataimat, amelyek talán hosszabbak, mint egy Facebook poszt, vagy egy 280 leütéses tweet.

Az életem változni fog, és valahol már nagyon várom. A blogom is változni fog, és ez is izgalommal tölt el. Ha megtalálod ezt a blogot, dobj egy kommentet, oszd meg a gondolataidat vagy a filmek iránti szeretetedet velem!

Amint új pont kerül a tennivalóim listájára, újra találkozunk!

(Fordította: Hamvas Réka)