_ _ _ _
A mai öregek pedig nem valami kreatívak a sértéseiket illetően…
Ha lenne egy forintom valahányszor ezt a mondatot hallottam, akkor szerintem már meg tudtam volna venni a Szabó Ervin könyvtárat, könyvekkel és épülettel együtt. Az elmúlt félévben volt egy tanárom, aki majdnem minden órán vette a fáradtságot (vagy inkább örömet), hogy ezt közölje velünk.
És én meg vagyok sértve. Oké, manapság az emberek túl sok dolgon sértődnek meg, ez engem is idegesít. De van, amikor nem tud nem rosszul esni, hogy a tanár sérteget minket és ez a mondat külön bicskanyitogató számomra és ezért szerettem volna hosszabban írni, hogy kifejtsem a problémámat.
Első kérdésem az lenne, hogy ezt milyen formában mérjük? Elismerem, lehet, hogy egy Háború és Békét nem vesz már mindenki a kezébe, de azon kívül, hogyan mérjük? Amióta az internet átvette az uralmat és rengeteg ember kezében egy tablet/ebook olvasóval járja a világot pontosan mi szabja meg, hogy eleget olvas-e egy mai fiatal?
Például van, aki nem számít képregényeket és science-fiction novellákat, amikor olvasásról beszél. És miért nem? Garantálni tudom, hogy egy Spider-man képregény pont annyira vízválasztó egy tini életében, mint egy Zabhegyező. Itt pedig behoznám példának még az X-Men sorozatot is, ami egy állandó társadalmi kritika, és felhívja a figyelmet arra, hogy félünk az ismeretlentől, és, hogy milyen könnyen még ma is lenézünk embereket szexualitásuk vagy a bőrük színe miatt. Ez a képregény nekem sokkal többet tanított (arról a harcról, amit a kisebbség folytat minden egyes nap az életükben), mint az Antigoné. Oh igen, merek beszólni a nagy klasszikusokra, elnézést! Hozzátenném, hogy Shakespeare iránti szerelmem sem a gimnáziumi tanulmányaimnak, hanem Kenneth Branagh-nak köszönhetem. De tényleg azt érzem, hogy ha valakinek állandóan ki akarjuk csapni a kezéből azt, amit szívesen magához is venne azzal pontosan azt is érjük el, amire annyi tanár panaszkodik: hogy a fiatalok keveset olvasnak.
Ha engem kérdeznének, mondhatom nyugodtan, hogy én nem a fiatalt okolom azért, mert nem olvas. Mint bölcsészek gyermeke, nálam kevés ember van, aki jobban utálta a könyveket gyerekkorában (és, apukám kitartóan azokat vette, mert lehet, hogy hozzá vágtam, de rosszul célzok szerencséjére). Ha az ember kényszerítve van dolgokra, akkor azt sosem szereti csinálni, ez nem újdonság és mégis szeretünk meglepődni rajta valamiért. Alapból a kötelező olvasmányok hátrányból indulnak. És itt pedig szeretném idézni egy tanárom, ugyanis nem tudom szavakba foglalni mennyire egyetértek vele:
„Lehet, hogy a 16 évesnek nem Odüsszeuszt kéne olvasnia, mert nem ott tart az életében, hogy ez a megfelelő számára.” – Bengi László
Ragaszkodunk ahhoz a magyar oktatásban, hogy kronologikusan menjenek a dolgok, de mi bizonyítja, hogy ez sikeres? Mert van 20 diákból 5, aki nem utál olvasni? Szerintem ez egy borzasztó arány. Tanúsíthatom, hogy én nem azért mentem bölcsészszakra, mert nem tudok letenni egy könyvet… sőt, ha valami, akkor az egyetemi tanárjaimnak köszönhetem, hogy meg szerettem az olvasást. Ezen felül kiegészíteném ezt a gondolatot azzal, hogy a 18 éves sem biztos akarja hallani, hogy az, ahogyan ő értelmezte a József Attila verset az „rossz”. Mégis hogyan akarjam megszeretni az irodalmat, ha minden órán csak azt hallom, hogy hibásak a gondolataim, a hozzáállásom, és az olvasatom? Igen, lehet,hogy meg tudjuk pontosan mondani, hogy az író miért azt írta, amit és rendben van, hogy erről beszélünk, rendben van, hogy elemezzük és keressük a magyarázatot valami mögött, mert ilyenek az emberek: szeretünk válaszokat találni olyan kérdésekre, amiket mások még fel sem tettek. De ha merem feldobni egy tanteremben azt a kérdést, hogy „Szerintetek mit jelenthet a vers címe, a vers olvasata után?” És aztán nem azt a választ kapom, amit a tankönyvben látok akkor nem csapom le a beszélgetést, hanem meghallgatom a diákot és megkérem, hogy ossza meg neki mit jelent. Ha pedig félek, hogy nem azt a választ kapom, amit akarok hallani, akkor nem teszem fel a kérdést.
Második kérdésem pedig az, hogy miért bölcsész diákoknak mondjuk ezt? Eltöltöttem most már három félévet úgy, hogy +40 kreditem volt és nem tartom magam emiatt speciálisnak, sokan sokkal többet csinálnak, mint én, de annak érdekében, hogy bemutassam, hogy ez a fiatal mennyire nem olvas, szeretném leírni mit kellett teljesítenem csak ebben a félévben. Hétfőre esszék voltak, többnyire filozófiai ágon, amik olyan 20-30 oldal között voltak és annak ellenére, hogy magyarul voltak eléggé nehéz olvasmányok voltak. Keddre három külön órára kellett olvasni, politikai töri, gender és ökológiai témakörökben, a min. 16 oldaltól az 50-ig terjedtek. Csütörtökre cikkek, esszék, és teljes irodalomelmélet könyvek, héttől függően, ahol akár a 200 oldalig is elértünk. Péntekre pedig minden héten a cikkeket kellett vinni, két 40 oldalas fejezetet feldolgoztunk a félév folyamán (évszámok és külpolitikai egyezményekkel volt megbolondítva), mellette pedig science-fiction esszék és novellák voltak, itt a terjedelem lényegtelen, olvasmányosak voltak a tartalmuk miatt. A heti 120 oldal meg volt mindig, ha filmet kellett néznem vagy elmaradt az óra akkor csak 80. Emellett három tárgyra teljes könyvet is feladtak, csak nem hétről hétre (olyan órám tavaly volt… három is). Mindezt három nyelven. Kérem mondják nekem, hogy nem olvasok eleget.
Lehet, hogy emiatt én nem számítok mai fiatalnak, de már felismerem, hogy az agyamnak néha kell szünet. Néha kell, hogy regenerálódjanak az agysejtjeim és olyankor valóban nem tudok olyat olvasni, amihez lenne is kedvem, egy Neil Gaiman vagy Jackie Kennedy biográfia, de ez minősíti azt, hogy nem olvasok? Hogy 120 oldal után azt mondom, hogy most pihentetném a szemem? Hogy, amikor lefekszem aludni akkor nem kapom magamhoz az Umberto Ecot, hanem alszom is, hogy legalább a napi hat óra meglegyen? Ha emiatt gondolja valaki, hogy nem olvasok eleget én, és csoporttársaim, akkor tudja hova dugja a Harmonia Caelestist.
Ha a beszólás arra szolgált volna, hogy segítsünk megoldást találni akkor nem sértődtem volna meg, természetesen. És itt megállíthat bárki, hogy a tanár nem a bölcsészekre gondolt, de sajnos ki kell ábrándítanom, ugyanis nem, mint érdekes tény közölte ezt, hanem konkrétan azért, hogy minket megsértsen. Feldobta a kérdést, hogy ismerjük-e ezt meg azt az írót, ha nem volt a válasz, akkor mélységesen szégyelljük magunkat és sorolgatta tovább az írókat, hogy még cikibb legyen a helyzet. Ha valakire azt mondtuk, hogy ismerjük, akkor pedig számon kérte az egész bibliográfiájukat, amit ha nem tudtunk ismét jött a kérdés, hogy „Akkor miért mondják, hogy ismerik?”.
Ez a szokása a tanároknak, hogy abba rúgunk, aki éppen ott van számomra kiakasztó. Ennyi év után is nehezen tudom kezelni. Miért kell mondani 12 embernek közölni, akik szeretnének diplomát szerezni, hogy az oktatás borzasztó és erről a diákok tehetnek (erre elvileg az a bizonyíték, hogy más egyetemeken is panaszkodnak a tanárok…)? Miért van az, hogy a saját tanszékének a rosszul működését a diákon veri le valaki? Miért nem bátorítunk valakit arra, hogy más akarjon lenni, minthogy inkább megerősítjük a tudatban, hogy egy vesztes, tök mindegy, hogy mit csinál? Mert nem olvasott eleget, nem dolgozik elég keményen, ha meg is csinálta, amit kért a tanár, azt is rosszul. És, ez mindenkire igaz mindig és kész.
Az idősebbek mindig panaszkodni fognak a fiatalokra, ez nem újdonság. Minél idősebb az ember annál fiatalabbak is lesznek a diákok, ez sem meglepetés. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen mazochista, hogy magamat hibáztatom mindenért, de igenis pozitívumként élem meg, hogy előbb magamban keresem a hibát. És annál jobban idegesít, amikor mások pont az ellenkezőjét teszik. Ha a fél évfolyam bukásra áll, akkor az nem a tanár hibája, hanem mi nem kötöttük fel a gatyát… ha nem ismerünk minden magyar írót miért vagyunk magyar szakon? Ha nem vetettük még össze a két fordítását A Szolgálólány Meséjének akkor mégis mivel pazaroltuk el az időnket??!!
Én zárásképpen feldobnám azt is, hogy az olvasás igenis NEM korhoz kötött. Van egy tanárom, aki már elmúlt negyven, amikor a Harry Pottert elolvasta. Senki nem kezdett vele üvöltözni, hogy túl öreg hozzá. Elegem lett ezekből a buta listákból, amik ecsetelik, hogy miket kell 30 éves korom előtt elolvasni… ha egy könyv kortalan, akkor kortalan és kész. Egy évvel ezelőtt írtam tíz kedvenc könyvemről egy listát, és oda írtam, hogy ajánlom ezt mindenki, amikor csak akarnak olvasni valamit. Miért kéne 15 éves koromban olvasni a Hamlet-et? Egyáltalán hogyan lennék képes felfogni azt az állandó konfliktust, amit a főszereplő tapasztal a darab alatt? Miért nem beszélünk arról, hogy az Oroszlánkirály arra alapszik? Vagy, hogy talán színházba kéne megnézni és nem elolvasni? Miért hal meg a kreativitás az oktatásban? Nem fogja elhinni senki, de minden országban mások a kötelező olvasmányok és ez magában jel arra, hogy rugalmasnak kéne lenni. És ha bármi, akkor legalább azt tanuljuk meg, hogy az olvasást bátorítani kell, nem pedig megszabni. Az egyetemi tanár tehet azért, hogy a mai fiatal megint megszeresse az olvasást, csak kéne venni a fáradtságot.
Nem tudom milyen perverzióból élvezte a tanár, hogy minket sérteget ezzel, de fontosnak tartottam leszögezni, hogy ez a fiatal igenis olvas. És ha gondolja a tanár, boldogan kinyomtatom az összes dolgot, amit csak az elmúlt 14 hétben olvastam és hozzávágom, hogy ezt prezentáljam – érezze annak a súlyát.
De talán ahelyett, hogy sértegetünk embereket, keressünk megoldást a problémára.
No comments:
Post a Comment