Homework Assignment: (Re)constructing America through Science Fiction

Over a year ago I wrote a long essay on Margaret Atwood's Angel Catbird, dissecting if indeed it was about a real hero or just somebody hiding in the shadow of the most famous Golden Age heroes of DC and Marvel.

After months have passed, I decided to try and get it published and the kind people at Women Write About Comics have decided to give me a chance.

If you wish to read it please click on the link below and make sure you check out that wonderful site while there!

https://womenwriteaboutcomics.com/2019/10/unlikely-superhero-margaret-atwoods-angel-catbird/

Homework Assignment: An Ecology and Geology of Media

This semester I had a course where we read a lot and we tried to put our heads together to understand the connections between ecology and geology and media. From rocks to gardens, with more philosophical undertones and cultural debates between Hungarian and American approaches to the topic. Finally, most importantly, we pointed out that some of the texts are very much attached to the period they were written in; some, on the other hand, had correct predictions of the future, making the debate more interesting among us. And speaking of this modernity I decided to write about how we approach climate change in various fields, as the title suggests, from weather reports to literature.

_ _ _ _ _

New Trends Attributed to Climate Change

From Weather Reports to Literature

            The significance of weather reports have change overwhelmingly since television started to devote whole channels to covering the weather from minute to minute. One would watch the news and afterwards see the weather report for the next day and accept whole heartedly whatever was told and did not, under any circumstance, get upset if the weather lady did not get it 100% right. Today, on the other hand, most people do not leave the house without checking the weather on their phones, for most it is on the home screen at all times, refreshing itself every time there is a slight change. And if one is told to take an umbrella, and then it does not rain, public outrage follows. The following essay will dissect how there is a tone of over-exaggeration when it comes to weather reports in the past years including an analysis of the phenome that climate change has turned into, ending in highlighting those trends that climate change is responsible for in the past decade.

            The contemporary man has decided that it wishes to control the one thing it never will: the weather. Recognizing that there is a sudden increase in being updated 24/7 demanded an appropriate response, and that came in the form of over exaggerations to enforce the idea that we are truly out of control. No matter what one uses to stay informed, there is, however an increase in weather reports being broadcasted in primetime television. One does not watch the news and then hears whether there will cloudy with a chance of rain, instead, they are bombarded with the information of something, let it be cold or hot, that is “record-breaking”. The reader might not be acquainted with this definition in the form of weather reports: the record is always checking the same day a year earlier, sometimes multiple years might be added (in case there is no significant change between 2014 and 2015, for example), and comparing whether or not the temperature has increased or decreased exponentially. One website in particular, Climate Signals, allows Americans to use “The Tracking Climate Change tool” as it provides “updates daily to offer a snapshot look at the US ratio between hot and cold temperature records as it stands for the period of the last 365 days”[1]. It says, to quote, that “in the past 365 days in the U.S. there were 2.98 high temperature records for every low temperature record”[2]. The need to be update includes the knowledge of comparison between previous years or simply the previous month.

The following examples highlight the change in jargon when discussing the weather. The first is a recent example, appeared on WBUR News’s website (covering the area of Boston), the article is entitled “Forecast: Record-Breaking Cold Possible Saturday”[3]. The order of words is remarkable: it first denotes that it will be “record-breaking”, then whether it is cold or hot, because it could be both, and then it emphasizes that it is just a possibility. That one small word erases the chance of angry comments, it also highlights that for the weather to be news, as in, news worthy of our time it has to be above all “record-breaking”, outstanding, unusual or all of the above. Within this same article the writer provides the report for the upcoming days as well, differentiating between Thursday and Thursday evening, pointing out there might be rain in the latter[4]. It would have been just as easy to include this information within the report of the first one, but for the sake of avoiding contradiction between a sunny afternoon and a rainy evening, they were kept separate. Second example is from the summer of 2017, more precisely in Australia. This example is outstanding as the cold weather swept through a big region and even resulted in snow in July. What is interesting to point out within the article, entitled “Record breaking cold weather hits Australia’s south east”, is one sentence: “[w]e were warned of a cold weekend and it certainly came to pass with widespread frost across inland areas”[5]. The use of the word “warned” recalls biblical proportions, highlighting that there was notice and nobody listened. Most have a difficult time believing weather reports, as it has been noted in this essay before, and this distrust is partly due to the average of precision provided. One is “warned” to avoid something, to remain vigilant of something, to be alert, and as the article highlights, these warnings were overlooked. This cold wave hit others, among them South America, which also reported it as “South America faces Record Breaking Cold Wave”[6]. One of the reasons it might have been overlooked is that “our warming climate, record highs have begun to outpace record lows, with the imbalance growing for the past three decades”[7]. Whatever the reasons, these articles keep highlighting that even if they accurately predict weather patterns, those are overlooked by the people.

            The average man is reduced to having a hard time choosing an outfit when leaving the home, but others need the weather reports because it has a direct impact on the work they do. A small blog entitled Mother of a Hubbard has an entry that describes how in 2014, despite the cold, the vegetables managed to survive. In the entry they write: “According to our closest National Weather Service office in Jackson, Kentucky, we’ve set a record for the number of times that temperatures have fallen to 0° F (-18 ° C) or below in the month of January”[8]. Immediately a few details stand out. First, there was a record set again, breaking a previous one; second, they are reliant on a Weather Service office, not just the daily app on their phones. The importance of being aware of the weather is not debated by this paper, nonetheless, the term “record-breaking” was embedded in the title of this simple blog entry as well, which entails that there is a new and somewhat mandatory jargon when it comes to reporting the changes in temperature. Another testament to this trend is an official article by NASA, which tried to be creative with the use of the same expression: “2016 Climate Trends Continue to Break Records”[9]. The article takes a much wider scope when comparing the apparent changes in weather, covering not just one or two years, but multiple decades. “NASA tracks temperature and sea ice as part of its effort to understand the Earth as a system and to understand how Earth is changing”[10], in this article in particular emphasizing the change in how the ice caps are melting, saying that “[o]peration IceBridge is a NASA airborne mission that has been flying multiple campaigns at both poles each year since 2009, with a goal of maintaining critical continuity of observations of sea ice and the ice sheets of Greenland and Antarctica”[11]. Whether or not the news likes to exaggerate, there is a clear change that has to be addressed and major articles, like the latter example, describe the need to explain these variations in degrees.

At this point in the essay it is arguable that it is not solely our wish to know the weather at all times that fuels this new way of reporting. Many are not attached to the smart devices and many are content with listening to the radio once a day to see if they will need a sweater in the evening. What did, however, largely contribute to this over-exaggeration is climate change. While leaving office, in an interview given to The Daily Show with Trevor Noah, President Barack Obama said that “[the new administration] may change policy on climate change, but climate change is still climate change. It's still happening... reality doesn't go away”[12]. The urgency to compare and contrast the temperature change over the years is also fueled by the need to prove or debunk climate change. It is important to highlight that some are in the business of debunking it because of the misused lingo that introduced this exponential change in the weather: global warming. The Collins English dictionary defines it as “an increase in the average temperature worldwide believed to be caused by the greenhouse effect”[13]. Other definitions include a wider explanation, much closer to the definition of climate change, but since a lot of people were “cold”, among them high ranking American politicians that have, as Barack Obama pointed out, refused to acknowledge the “warning” and helped to spread misinformation over the past two decades, there was a need to change the terminology.

The birth of the new terminology then created new trends. Climate change has been evolving into a whole new discipline within literature. The most striking examples of climate change fiction can be found within the field of science-fiction. Nonetheless, climate change fiction or simply cli-fi has been the topic not only sci-fi authors like J. G. Ballard, Kim Stanley Robinson or Susan M Gaines, but other famous fiction writers like Ian McEwan, Barbara Kingsolver, Margaret Atwood and Jeanette Winterson[14]. Climate change so far only yielded questions and answering those questions is a playground for most writers with infinite lines and no rules.  But the reason this could develop in the first place was due to the fact that abnormal changes in climate are devoted a kind of attention that was unprecedented as this essay has pointed out. A sudden rise in temperature or decrease is for some reason news worthy. And if it is worth writing about then it is good for fiction as well. Displacing human beings and forcing them into situations where the enemy is none other than the weather has been a growing trend for over a decades now, proof of such are disaster movies like The Day After Tomorrow (2004), Poseidon (2006) or Dante's Peak (1997) to name a few.

In conclusion, our attention to the weather cannot be disputed, what can is the need for the exaggeration that is emphasized by the way the weather is reported today. The only way people accept weather reports is with 100% accuracy, and this has been noted by most, seeking ways to be more on the point as they were before. With the appearance of calculable climate change the jargon itself has proven to change, and if it will evolve furthermore is up for debate. What is not, are the trends that are connected to the phenomenon of climate change, including movies and a growing number of readings, all collected under the new term of cli-fi.

Works Cited

Brook, Benedict. “Record Breaking Cold Weather Hits Australia’s South East.” News.Com.Au, 3 July 2017, www.news.com.au/technology/environment/record-breaking-cold-weather-hits-australias-south-east/news-story/50906eac539b4fa9303ae95302b7f36b. Accessed 19 Dec. 2017.

Climate Nexus. “Record High Temps vs. Record Low Temps.” Climate Signals Beta, 26 Sept. 2017, www.climatesignals.org/data/record-high-temps-vs-record-low-temps. Accessed 19 Dec. 2017.

Collins English Dictionary – Complete and Unabridged, 12th Edition 2014. S.v. "global warming." Retrieved December 18 2017 from thefreedictionary.com/global+warming.

Epstein, David. “Forecast: Record-Breaking Cold Possible Saturday.” WBUR News, 9 Nov. 2017, www.wbur.org/news/2017/11/09/cold-saturday. Accessed 19 Dec. 2017.

Hille, Karl. “2016 Climate Trends Continue to Break Records.” NASA, NASA, 19 July 2016, www.nasa.gov/feature/goddard/2016/climate-trends-continue-to-break-records. Accessed 19 Dec. 2017.

Petrák, Fanni. “Ismétlődő emberiség − Jeanette Winterson evolúciós narratívái (Humanity Retold: Narratives of Extinction in Jeanette Winterson’s The Stone Gods)”. A Szubjektum Színeváltozásai, 110-121, Americana 2017. PDF.

“South America Faces Record Breaking Cold Wave.” WeatherAction News, 17 July 2017, weatheraction.wordpress.com/2017/07/16/south-american-faces-record-breaking-cold-wave/.

“The Daily Show with Trevor Noah.” O'Neil, Chuck, director. Season 22, episode 36, Comedy Central, 12 Dec. 2016.

“The Garden Survives a Record-Breaking January.” Mother of a Hubbard, 31 Jan. 2014, www.motherofahubbard.com/garden-survives-record-cold/.

---

[1] Climate Nexus.

[2] Ibid.

[3] WBUR News, Dec 19. 2017.

[4] Ibid.

[5] Brook.

[6] “South America Faces Record Breaking Cold Wave.”

[7] Climate Nexus.

[8] “The Garden Survives a Record-Breaking January.”

[9] NASA, July 16, 2016.

[10] Ibid.

[11] Ibid.

[12] “The Daily Show”, Season 22, episode 36.

[13] Collins Dictionary.

[14] Petrák, 112.

Blogger: Miért lepődünk meg azon, hogy ki mit rak ki facebook-ra?

People like to be surprised by what youngsters post on facebook and this has always baffled me... I mean, there are clear psychological reasons for these, all it takes is to make that extra effort to understand. Most important thing is not to underestimate a call for help. In regards I wrote a small entry on the possible pedagogy and psychology behind one's use of social forums. If you are interested in the topic comment please and I'd be glad to share my thoughts with you in English!

_ _ _ _ _ 

Pedagógia, kommunikáció és gondolatok egyvelege található ebben a posztban, óvatosan az olvasással, eltérő véleményeket pedig örömmel fogadok, a téma ugyanis nagyon izgat, és következtetéseim észrevételek nem pedig kőbe vésett szabályok!

Pár hónapja felmérést végzek a saját facebook posztjaimon. A jól ismert „Memories of facebook” opció alatt mindig visszanézem miket raktam ki és be kell vallanom, hogy néha magamat is meglepem [vissza mennék és megfognám a kezemet, hogy nem kell…]. Most már lassan tíz éve használom ezt a fórumot és sok minden változott maga a funkciót illetően, de egy valami nem: a pszichológia a felhasználók mögött.

Nincsen kérdés afelől, hogy az emberek, hát… fogalmazzuk át, a fiatalok sokszor figyelem felhívás gyanánt írnak ki dolgokat: „Utálok mindenkit”, „Elegem van mindenből”, „Tudtam, hogy benned is csak csalódni fogok”, „Kösz mindenkinek a semmit!”, „Bárcsak soha ne ismertelek volna meg!” és hasonlóak (azonnal mindenkinek már be is ugrott valaki, akire jó ez a lista). Szerencsére sokan tényleg csak figyelemre vágynak és nem pedig valami butaságot terveznek. Szeretnék mind a kettőről beszélni.

Két évvel ezelőtt volt egy pedagógia órámon egy csoporttársam, aki akkor egy óvodában angolt tanított mesélte, hogy egyik nap egy kisfiú feltette a kezét és azt mondta „Csak el akartam mesélni, hogy tegnap megsimogattam egy kiscicát”. Mind elmosolyodtunk és erre a csoporttársam azt mondta, hogy hálás, hogy ő tanítja őket, mert vannak kollégái, akik nem hallgatták volna meg. Ez rendkívül mély nyomott hagyott bennem. Ha belegondolunk számtalanszor hallunk olyan történetet, ahol a szülők és a tanárok egymás közt passzolgatják a felelősséget és mindig valaki más tehet arról, hogy éppen mi a baj a gyerekkel (fogadóórákat nem kívánok senkinek...). Az én kérdésem az lenne, hogy vajon minden családban van-e valaki, aki veszi a fáradtságot arra, hogy megkérdezze a gyereket, hogy „Hogy vagy?”. Ha ebből a szempontból nézzük… feltenném a kérdést, hogy meglepő, hogy valaki figyelem felhívó posztokkal bombázza az egyetlen fórumot, ahol azt gondolja, hogy majd valaki végre felfigyel rá, és talán még vissza is kérdez, hogy minden oké?

Ugorjunk pár évet, pontosan a gimnázium utolsó évére. Tudni kell, ha ez valakinek meglepetés lenne, de én olyan vagyok, aki nagyon sok mindent magára vesz. Erre remek példák azok, amikor a tanárok számtalan beszédet tartanak arról, hogy az osztály miatt nem haladunk, és mi vagyunk a legrosszabbak az egész iskolában, és bezzeg ez meg az… ebből sok bevált módszer, hogy jobb eredményeket váltsunk ki. Sok embernél, például a hiper-versengő Amerikai kultúrákban még sikeres is: Megmondom neked, hogy egy mekkora vesztes vagy és majd be akarod nekem bizonyítani, hogy nincsen igazam. Nem tudom hány ilyen tanárom volt. De a magyaroknál ez nem mindig eredményes… Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy miért része az óratervnek a „Úristen de le vagyunk maradva!” és a „Nem fogunk végezni az érettségéig”, majd különböző formáiban tudatni a diákokkal, hogy erről ők tehetnek. Mert ha jól számolom, a 45 percből 3 telhetne azzal, hogy tanulunk és kihagyjuk ezt a beszédet. Helyette meg a hét mindennapján, minden tanártól, minden tárgyban megtudhattam, hogy le vagyunk maradva és erről én tehetek. Jó, az egész osztály, de mondom, magamra veszek mindent. Akkoriban még sokkal jobban, mint most. De a legerősebb hátulütője ennek az volt, hogy elültették fejünkbe, hogy semmire nincsen idő, főleg nem a mi gondolatainkra, szóval azt így ne is akarjuk megosztani. Az osztályfőnöki óra is csak azzal telt, hogy „Jaj mennyi minden van!” … remek. Mikor állunk meg és beszélünk? Semmikor. 

Le kell nyelni. Olyannyira, hogyha volt kérdésed a második világháborút illetően azt is csak az óra végén, mert muszáj még aznap befejezni azt az oldalt. Az ember belefárad. Megunja, hogy le van csapva. „Jaj volt egy kérdésed, majd következő órán azzal kezdjük, jó?” Vagy nem. Megunja, hogy meg akarja érteni a dolgokat, de lassabban megy neki és ezért a tanár félre teszi. Őrlődik, gyülemlik benne a feszültség, és haza megy, és ott van egy üres fal, ami sosem mondja neki, hogy „Ne most!”, sosem mondja neki hogy „Erre most nincsen idő…”, sőt, megkérdezi tőled, hogy „Min gondolkozol?”, ki ne használná ki ezt a lehetőséget?

Igen, figyelem felhívásra van. De nem tudok senkit sem hibáztatni azért, mert azt szeretné érezni, hogy egy kicsit figyelnek rá, főleg ha olyan közegben van, ahol azt érzi, hogy nem hallgatják meg. 

Legkedvesebb barátom írta blogjára pár napja, a következő kedves mondatot: „A munkaidőm mindössze körülbelül hatvan százalékát töltöm az óráim megtartásával. A maradék időben zenélünk, sétálunk, tervezünk, játszunk, és ami a legfontosabb, beszélgetünk. Bármiről.” Ebből a mondatból azonnal kiderül, hogy nem állami iskoláról van szó, ami magában szomorú, hogy ezt ennyiből tudja az olvasó. Viszont örömmel látom, hogy egy pályakezdő már megfejtette azt a fontos dolgot, amiről az egész bejegyzésem szólna, azaz, ha a diák beszélni akar, akkor igenis meg kell hallgatni.

Mérföldnyi különbséget érzékelek aközött, hogy miket tettem én ki a facebookra gimis koromban és mit rakok ki most. A különbség, hogy most van kivel beszélnem. Olyan barátok és közeg, ahol biztonságban érzem magam. Ahol nem elég, hogy megkérdezik, hogy mi újság de meg is hallgatják.

Ezek után ülök egy egyetemi órán és már nem tudok megakadni azon, hogy a csoporttársaim nem szólalnak meg. Nem tudom őket hibáztatni, azért mert félnek, hogy rosszat mondanak. Hogy félnek, hogy az ő gondolatuk téves vagy kritikára ad lehetőséget. Lehet, hogy haza megy és a facebook-on kiírja, hogy imádta azt a filozofikus olvasmányt, de, amikor a tanár felteszi a kérdést, hogy kinek tetszett nem fog megszólalni. Ez szomorú, de ezzel egy időben, látjuk is az okát. A dolgok mögött mindig van valami. Ezért is teszem fel azt a kérdést, hogy miért lepődünk még meg bármin is, amit valaki kitesz facebook-ra? [Persze van az a 10% is, akiket egyenesen nem érdekli mi van az órán, de az egy másik eset.] Volt ugyanis olyan csoporttársam, akivel 10-15 percekig vitatkoztunk egy olvasmányról, aztán meg sem szólalt órán. Ilyenkor nem tudok nem tudomást venni arról, hogy a tanár jelenléte valami mást vált ki sok emberből. 

Látható, hogy inkább tanárokról és iskolai esetekről mesélek. Az egyik oka annak, hogy senkinek a szüleiről nem akarok vagy tudok véleményt mondani! Nem ismerek mindenkit és az én posztjaimból sem derül ki sok a rokonaimról, hát hogyan jönnék én ahhoz, hogy valakiről ezek alapján építsek fel egy profilt? És mielőtt bárki leszólna, nem is a tanárokat hibáztatom. A nyomás rajtuk is van, csak azt tovább adják, sokszor tudatlanul. Egyetemre kellett eljutnom, hogy rájöjjek, hogy sok tárgyból nem rossz tanárjaim voltak, hanem, ahogyan tőlük el van várva, hogy tanítsanak – mondjuk a tankönyv felépítése miatt – az, ami egyszerűen rossz. Ennek ellenére jó mozdulat bárkivel közölni, hogy nincsen idő a kérdéseire? Nem. Sok megoldást tudnék ajánlani az órarend összeállításától kezdve az iskolák működésén keresztül, de nem akarok. Nem azért vagyok itt, hogy reformáljam a magyar oktatást, hanem mert sok dolgot meg akarok érteni. Ebben a percben idősebb vagyok, mint sok pályakezdő tanárom volt és nem vagyok dühös, nem, sok kérdést azért is teszek fel mert meg akarok érteni dolgokat. És én, ha lehet, tanulni akarok ezekből, még egy olyan apróságból is, hogy ki milyen dalt tesz ki.

Emlékszem egy kedves barátnőmtől chat-en beszélgettünk és megkérdeztem tőle, hogy jól van? Visszakérdezett, hogy miből gondolom, hogy nem? Annyit mondtam neki, hogy látom, hogy kevesebb szóval reagál és minden végére tesz pontot. Máskor nem veszi a fáradtságot arra, hogy pontot tegyen. Meg volt lepődve, hogy ennyiből felfigyeltem rá és igen, valóban nincsen jó kedve, köszöni, hogy megkérdeztem. 

Ez a kis bejegyzést azért akartam írni, mert azt szeretném, hogy legközelebb mindenki álljon meg és kérdezze meg magától, ha egy figyelem felhívó, kirívó, akár idegesítő posztot lát a facebook-on, hogy miért? Nem megoldás, ha nagynéni felhívja az anyukát, hogy látta, hogy a Sárika miket rak ki… garantálom, hogy Sárika tökéletes tudja, hol van a blokkoló opció! És nem is megoldás lenézni valakit érte, közölni, hogy hülye gyerek mit tudsz te az életről, csak 14 éves vagy… És miért? Mert ezek között van valaki, aki őszintén kiállt. Aki őszintén segítséget akar, és nem tudja azt hogyan kell rendesen. Lesz ott valaki, akitől tényleg meg kell kérdezni, hogy minden rendben van-e mert butaságot követhet el és aztán nézhetünk, hogy ott voltak a jelek… Később mindenki sokkal okosabb hírtelen.

Miért a facebook? A többféle pletyka ellenére, hogy mennyire elhalóban van, azért még eléggé aktívnak látom rajta a felhasználók többségét. Nem is beszélve arról, hogy ez az a fórum ahol majdnem minden korban megfordulnak felhasználók (biztosan vannak nagymamák tumblr-ön, de én egyelőre nem találtam meg őket!). És ha bárki veszi is a fáradtságot észreveheti, hogy mindenkinek van egy módszere arra, ahogyan használja. Van, aki a falára fel sem megy, csak a telefonját a messenger programban válaszol. Vannak, akik a munka vége előtt be sem lépnek. Van, aki csak a kedvenc játékában elért pontokat osztja meg és, aki csak zene megosztására használja. Ami nekem mindig szemet szúr azaz, ha valaki az üzenetválaszolásban eltér a megszokottól. Ha valaki tudom, hogy 48 órán belül nem ír, nem lepődök meg, ha később jön a válasz, ugyanígy ha valaki, aki viszont naponta többször reagál majd négy napig rá se néz megijeszt. Bármi történhet persze, onnantól, hogy a telefonja a WCbe bele esett egészen odáig, hogy alszik négy napja mert elege van a világból de Én akkor is megállok egy percre. Félek, hogy ezt kevesen teszik, főleg ha olyanról van szó, aki nem áll közel hozzánk, de ha a mai technológia megengedi nekünk, hogy tudjunk közel bárkivel bármikor beszélni bármiről, akkor azt néha használjuk ki ha aggodalomra okot adnak.

Mindenki arra használja a facebook-ot, amire szeretné. Senkinek nincsen joga azt minősíteni vagy megszabni. Nem tudom hányszor kaptam meg, hogy miket rakok ki… Az, hogy én valamit viccesnek találok és meg akarom osztani a sok barátommal, akik tudom, hogy szintén jót nevethetnek, ahhoz nem kell Freud. De van igenis olyan, ami elvárja, hogy megálljunk és gondolkozzunk el egy kicsit. Okokat meg nem kell megérteni, ugyanis sokszor nem is leszünk képesek, sőt, a fiatal maga eldöntheti, hogy úgy sem fogja megérteni őt senki… de. De arra, hogy rákérdeztünk valamire abba még nem halt bele senki!

What's Next On My List? Blue Jasmine [also, f*ck the Academy Awards]

Before I head into this review I just need to get something off my chest: I f*cking hate the Academy Awards. Because... what is it really about? Is it about the best? Because if it is, then it is all wrong. What defines if somebody is the best? And do not get me wrong, I think that every actor who ever won deserves the awards they got, but so did all the other ones nominated in that category... Best movie? According to who? Because if it about the opinion of the 'academy' than I sure hope they did not award Leo DiCaprio because people kept bitching about it... (and if I have started this rant, let me add, that I did not understand what the fuss was about... he played the same effing neurotic yelling character in at least 4 movies, if you are doing the same thing you are not going to win... he did deserve it for The Revenant but otherwise fans just went nuts for no reason...). If we are awarding art... then I need to ask, why does Disney win every award in animation? And song? I mean... is Let It Go really that good? REALLY THAT GOOD? Let's ask any of the mothers and fathers who had to listen to that four-chord sh*t one-hundred times. I am tired of people getting nominations just because their name is in something... I remember exactly where George Clooney and Brad Pitt's movies got shit: when all they wanted was to get an award. I loved every single movie they made previously but I just vomit from all the damn crying they expect you to do... this guy dies, that one has famine, this is about a small town girl that can't write... I do care for these stories, don't get me wrong, but how many COUNTLESS movies are out there that never get the reception they deserve because the stupid award season comes in and highlights 5-10 movies (because they can't even keep the categories intact..) and so many others get lost... I have cried more and laughed more and applauded more the acting in a superhero Marvel movie than I did with ANY of the movies that have been nominated in the past 10 years. It is a rigged system, a disgusting one at that, and I am not even going to go into the lack of diversity because you all know it too well. No, I want to focus on the movies... I wanted to write this review because I told someone that I did not like it, and he said "The Academy Award disagrees" and I got so pissed... because I am tired of people who are unwilling to make up their own mind about something. As if I can't dislike something because it was nominated for all kinds of awards... so what? It's okay to have 'guilty pleasures', hehe, I like it even if you hate it, but it cannot work the other way around? People having different opinions is the most beautiful thing in this world and nobody can tell me otherwise. I accept the opinion of anyone, for example, even if I disagree with the Academy and am outraged that Amy Adams has not won anything yet, I accept their decision. So everyone can now bear with me as I share my opinion of this movie:

Blue Jasmine

It is a story riddled with flashback, where Jasmine tries to get a new life without any qualifications and with a past that haunts her. In the present she is living with her sister, trying to study and become a self-sufficient, as previously she was always taken care of by others. In the past, she is a happy woman with a husband, but soon that marriage comes crumbling down on her as it was all built on a lie.

I hated this movie. And before I go into why, because trust me, there is a good reason why, I want to point out that Cate Blanchett is a wonderful actress who deserves all the credit she is given. If anything made this bearable it was her. The fact that I want to go back in time and find this script and f*cking burn it derives from everything else that was in this god forsaken terrible mess. And I am just tired of people making excuses because it is a Woody Allen movie. Guess what, Allen movies have been SH*T since Match Point (2005). All of them are done in random places around the world and he is clearly doing them so he can travel himself... he made the funniest movies that have already made history, and then he showed us that he can do serious and I was mesmerized and then... then... everything since then has been a huge fart. They are. They are all incredibly terrible... You can put his name on anything but that alone will not make it quality for me, and I can tell you that I am the one who is most sorry about all of this. I go every time saying, "Hey, this should be good!" and it never is. Having a bunch of A-list actors in your movie is not a recipe for success, you should know that, because the more actors the worse the movie...

This movie... It was slow and in the end NOTHING happened. I am not sorry to say anymore that movies that have given me nothing after I have watched them are bad movies. What was the moral of this story? What did I learn from this? This woman needs help. Professional help. Does she get it? No. For one second I felt like I was perhaps proud of her, since she did go back to school and did not give up for a long while. Then the moment she got someone who would take care of her everything just went out the window. Great. Great moral kids, if you can have someone who will pay for everything than give up on your dreams right away! Everyone she touches is ruined, and you know what? I can't really blame her, because if I look at these people apart from her they are all awful as well. Was that the moral? That people are awful? Because you know what? Home run on that department.

I know that this was supposed to be some kind of  modernization of A Streetcar Named Desire but even that was so horribly done that I did not realize it (although I have written two essays and a done a presentation on it). This is a problem with modernizing things, many times it will not work because the historical time of the story is the reason why that story makes sense. This woman needs help and that could have been given to her if anybody cared. Speaking of caring, her sister... There is one beautiful scene where she emphasizes the fact that her sister deserves better, and you know what, her ways might have been rugged, but she did mean well. Her sister keeps making terrible choices and blaming her and that is not fair. Is that the moral then? People will blame you even when you want just good for them? I mean what kind of a lesson would that be? And if it is highlight it in some way... Giving random clips of a woman talking to herself, drinking and taking pills will not help me understand her and or care for her. In the end she is blamed for the suicide of her ex-husband, as he went to jail because she gave him up to the feds. Honestly... if you can't handle being caught don't do something illegal. I am sorry that she blames herself but do not care that he killed himself. That is how little the movie has done to make me care about any of these characters. He died? Tough shit.

I am just done. Don't watch it. You know why I did? Because I thought I should. I thought, hey, so many awards, hey Cate Blanchett and all these actors I love, I'm sure I will enjoy it. I did not. I kept asking myself why am I watching it. If it had not been for me waiting for something good to finally happen to this woman I am certain I would have turned it off after the first 10 minutes. And the ending... Nevermind.

Until the next item on my list, and oh, do enjoy the award season!

_ _ _ _ _ _

Jasmine - Cate Blanchett

Hal - Alec Baldwin

Ginger - Sally Hawkins

Chili - Bobby Cannavale

Dwight - Peter Sarsgaard

What's Next On My List? Spider-man: Homecoming

I have to admit that I am sometimes tired of all of these comic movies... I love them because I have been growing up with these heroes, but I no longer feel the need to go to the cinema to see some of them. Spider-man is one as it has been rebooted so many times that with each movie I cared less and less... But I was looking for something to see on new year's eve (while sick at home), and well, the awesomeness of Thor: Ragnarok and the Infinity War trailer caught my attention enough that I thought I'd finally watch it.

Spider-man: Homecoming

While waiting for the Avengers to finally recruit him in the team, Peter discovers a group of arm dealers that sells weapons built with stolen alien technology. The head of the team is Adrian Toomes, and he presents a threat to Peter not just when he is wearing a mask. The biggest obstacle Peter faces is ultimately himself. His heart is in the right place but he believes that being Spider-man means more than being himself.

This is, finally, not an origin story. I think we had enough of those going around already... by this time if you don't know what happened to Peter then the problem is with you. That being said, it is super hard to draw comparison between this and the previous movies, so I am not even going to try. Was it a good movie? Definitely. The reason for that is that I am a bit tried of the good vs. evil. This is, I believe, one of the reasons by people love Loki so much (aside from being played by Tom Hiddleston), that it isn't as so easy to decide what is right and wrong anymore. Some are more selfish and some are willing to do everything, even bad things, for the people they love. The villain in this movie, Vulture/Adrien Toomes, has no goals of world domination, has no higher purpose or evil within to guide him and to let destruction ensue... he just wanted to put food on the table. Yes, he lives in a huge house, probably a smaller one would suffice, but he is not the villain you think he is. I have found it refreshing that even Peter for a minute questions his actions. Yes, bad guys are bad, but when you think about how many people Marvel villains have killed so far, Toomes is really just trying to live in a world that was a great deal changed by the presence of the Avengers.

Now, Spider-man himself was genuinely wonderful. I grew up with the comics, I won't lie to you, I have loved all three versions so far. Yes, not all movies were perfect, but than again, rarely any comic book movie is prior to the Marvel Universe. You have a character that is easy to bring to life because he is lovable. And for once the greatest lesson that he has even learned, the one with the power and the responsibility that follows, was not uttered but taught. And I find that to be the most awesome thing about this movie. I teared up, in one scene Peter gives up, yells for help, which never arrives and it really sinks in that he is a just a kid. He does not have the answers, he is not ready for a lot of things just yet. But he calms himself and gathers his strength, gathers the power that was bestowed upon him, and it made for a beautiful scene!

Watch it? Yes, sure, it is a marvelous movie. If I am 100% honest with you, I am not likely to rewatch it anytime soon. It is a strong plot, but it does not have as many elements as Thor movie did, just to give you a good comparison, or Captain America: Civil War. But it is still a fitting puzzle piece in the large cinematic universe and it will not disappoint.

Until the next item on my list!

_ _ _ _ _ 

Peter Parker / Spider-Man - Tom Holland

Adrian Toomes / Vulture - Michael Keaton

Tony Stark / Iron Man - Robert Downey Jr.

May Parker - Marisa Tomei

Happy Hogan - Jon Favreau

Michelle - Zendaya

Liz - Laura Harrier

What's Next On My List? Good Game

In the summer of 2017 a new show came out on YouTubeRed, starring the makers of the let's play channel Game Grumps, Arin Hanson and Dan Avidan. You can watch the first episode free by clicking here! [No, nobody is paying me for this, I just adore these guys!]

Good Game [Season 1]

Two best friends decide to build a team of gamers to win a big price at the next e-sports championship. They both learn a great deal about each other through this adventure and they turn into a family hoping to win more prices. It is a funny tale of... adults seeking to become... well, functioning adults!

"You think your puberty is special? Newsflash: it fucking isn't."

I have been a Game Grumps fan since it begun over five years ago in 2012. The moment I heard that they were making a show with Dan Harmon, whose Community, HarmonQuest and Rick & Morty I love dearly, I knew I was in for a great adventure. First, if you watch their let's play channel you will get a bunch of background and extra informations about the shooting and the schedules and how they coped with acting. They both do not deem themselves good actors, I can tell you that they are great, but they have self-criticism which makes me love them even more! I was super excited and not let down when I watched it. The first season only has six episodes, each focusing on one of the characters. The creators of the show also include Michelle Morrow and Jesse Cox, who have been guests on the let's play channel during the release of the show [They played Joe & Mac, watch it here!].

Second, to see their show you need to have a YouTubeRed account and I know many are against the required payment, but I wanted to let those people know that this is the fastest way to help them. The payment here is a direct contribution to those who made the show, including and not limited to these two great guys. This means that if you want similar good quality shows you can have that by getting an account.
That said, I recommend this show because it has witty smart jokes, with  great pacing and a simple but appealing story. It makes fun of all those shows that focus on sports as if they were a matter of life and death, while introducing characters that are relatable. The world is changing, literally, and the show makes use of that. Plans change, workplaces alter, dreams can come true and some don't. Enemies and friends are interchangeable and it is easier to let go of the past sometimes. This and much more is covered in just six episodes!

I am planning a personal entry regarding the Game Grumps so hang on until then!

Watch it? If you enjoyed any of Dan Harmon's show you are bound to love this one too. I have re-watched it three times so far and have been showing it to as many people as I can. I wish I was a part of this world, honestly... I hope one day I get to meet the grumps at one of their live events.

Until the next item on my list!

_ _ _ _ _

Alex Taylor - Dan Avidan

Ryland Smith - Arin Hanson

Ash Donovan - Michele Morrow

Sam Kinsey - Jade Payton

Kamal Pasala - Rahul Abburi

Lorenzo Santella Jr. - Michael Ornstein

Jesse - Jesse Cox

Steamin' Semen - Oliver Cooper

Blogger: "A Mai Fiatalok Nem Olvasnak"

The first entry of 2018 is a personal one, concerning the problem of youngsters not reading enough, a statement that I strongly disagree with, so I decided to write about it in detail. Soon my movie reviews will come back, stick with me until then!
_ _ _ _

A mai öregek pedig nem valami kreatívak a sértéseiket illetően…

Ha lenne egy forintom valahányszor ezt a mondatot hallottam, akkor szerintem már meg tudtam volna venni a Szabó Ervin könyvtárat, könyvekkel és épülettel együtt. Az elmúlt félévben volt egy tanárom, aki majdnem minden órán vette a fáradtságot (vagy inkább örömet), hogy ezt közölje velünk.

És én meg vagyok sértve. Oké, manapság az emberek túl sok dolgon sértődnek meg, ez engem is idegesít. De van, amikor nem tud nem rosszul esni, hogy a tanár sérteget minket és ez a mondat külön bicskanyitogató számomra és ezért szerettem volna hosszabban írni, hogy kifejtsem a problémámat.

Első kérdésem az lenne, hogy ezt milyen formában mérjük? Elismerem, lehet, hogy egy Háború és Békét nem vesz már mindenki a kezébe, de azon kívül, hogyan mérjük? Amióta az internet átvette az uralmat és rengeteg ember kezében egy tablet/ebook olvasóval járja a világot pontosan mi szabja meg, hogy eleget olvas-e egy mai fiatal? 

Például van, aki nem számít képregényeket és science-fiction novellákat, amikor olvasásról beszél. És miért nem? Garantálni tudom, hogy egy Spider-man képregény pont annyira vízválasztó egy tini életében, mint egy Zabhegyező. Itt pedig behoznám példának még az X-Men sorozatot is, ami egy állandó társadalmi kritika, és felhívja a figyelmet arra, hogy félünk az ismeretlentől, és, hogy milyen könnyen még ma is lenézünk embereket szexualitásuk vagy a bőrük színe miatt. Ez a képregény nekem sokkal többet tanított (arról a harcról, amit a kisebbség folytat minden egyes nap az életükben), mint az Antigoné. Oh igen, merek beszólni a nagy klasszikusokra, elnézést! Hozzátenném, hogy Shakespeare iránti szerelmem sem a gimnáziumi tanulmányaimnak, hanem Kenneth Branagh-nak köszönhetem. De tényleg azt érzem, hogy ha valakinek állandóan ki akarjuk csapni a kezéből azt, amit szívesen magához is venne azzal pontosan azt is érjük el, amire annyi tanár panaszkodik: hogy a fiatalok keveset olvasnak.

Ha engem kérdeznének, mondhatom nyugodtan, hogy én nem a fiatalt okolom azért, mert nem olvas. Mint bölcsészek gyermeke, nálam kevés ember van, aki jobban utálta a könyveket gyerekkorában (és, apukám kitartóan azokat vette, mert lehet, hogy hozzá vágtam, de rosszul célzok szerencséjére). Ha az ember kényszerítve van dolgokra, akkor azt sosem szereti csinálni, ez nem újdonság és mégis szeretünk meglepődni rajta valamiért. Alapból a kötelező olvasmányok hátrányból indulnak. És itt pedig szeretném idézni egy tanárom, ugyanis nem tudom szavakba foglalni mennyire egyetértek vele: 

„Lehet, hogy a 16 évesnek nem Odüsszeuszt kéne olvasnia, mert nem ott tart az életében, hogy ez a megfelelő számára.” – Bengi László

Ragaszkodunk ahhoz a magyar oktatásban, hogy kronologikusan menjenek a dolgok, de mi bizonyítja, hogy ez sikeres? Mert van 20 diákból 5, aki nem utál olvasni? Szerintem ez egy borzasztó arány. Tanúsíthatom, hogy én nem azért mentem bölcsészszakra, mert nem tudok letenni egy könyvet… sőt, ha valami, akkor az egyetemi tanárjaimnak köszönhetem, hogy meg szerettem az olvasást. Ezen felül kiegészíteném ezt a gondolatot azzal, hogy a 18 éves sem biztos akarja hallani, hogy az, ahogyan ő értelmezte a József Attila verset az „rossz”. Mégis hogyan akarjam megszeretni az irodalmat, ha minden órán csak azt hallom, hogy hibásak a gondolataim, a hozzáállásom, és az olvasatom? Igen, lehet,hogy meg tudjuk pontosan mondani, hogy az író miért azt írta, amit és rendben van, hogy erről beszélünk, rendben van, hogy elemezzük és keressük a magyarázatot valami mögött, mert ilyenek az emberek: szeretünk válaszokat találni olyan kérdésekre, amiket mások még fel sem tettek. De ha merem feldobni egy tanteremben azt a kérdést, hogy „Szerintetek mit jelenthet a vers címe, a vers olvasata után?” És aztán nem azt a választ kapom, amit a tankönyvben látok akkor nem csapom le a beszélgetést, hanem meghallgatom a diákot és megkérem, hogy ossza meg neki mit jelent. Ha pedig félek, hogy nem azt a választ kapom, amit akarok hallani, akkor nem teszem fel a kérdést.

Második kérdésem pedig az, hogy miért bölcsész diákoknak mondjuk ezt? Eltöltöttem most már három félévet úgy, hogy +40 kreditem volt és nem tartom magam emiatt speciálisnak, sokan sokkal többet csinálnak, mint én, de annak érdekében, hogy bemutassam, hogy ez a fiatal mennyire nem olvas, szeretném leírni mit kellett teljesítenem csak ebben a félévben. Hétfőre esszék voltak, többnyire filozófiai ágon, amik olyan 20-30 oldal között voltak és annak ellenére, hogy magyarul voltak eléggé nehéz olvasmányok voltak. Keddre három külön órára kellett olvasni, politikai töri, gender és ökológiai témakörökben, a min. 16 oldaltól az 50-ig terjedtek. Csütörtökre cikkek, esszék, és teljes irodalomelmélet könyvek, héttől függően, ahol akár a 200 oldalig is elértünk. Péntekre pedig minden héten a cikkeket kellett vinni, két 40 oldalas fejezetet feldolgoztunk a félév folyamán (évszámok és külpolitikai egyezményekkel volt megbolondítva), mellette pedig science-fiction esszék és novellák voltak, itt a terjedelem lényegtelen, olvasmányosak voltak a tartalmuk miatt. A heti 120 oldal meg volt mindig, ha filmet kellett néznem vagy elmaradt az óra akkor csak 80. Emellett három tárgyra teljes könyvet is feladtak, csak nem hétről hétre (olyan órám tavaly volt… három is). Mindezt három nyelven. Kérem mondják nekem, hogy nem olvasok eleget.

Lehet, hogy emiatt én nem számítok mai fiatalnak, de már felismerem, hogy az agyamnak néha kell szünet. Néha kell, hogy regenerálódjanak az agysejtjeim és olyankor valóban nem tudok olyat olvasni, amihez lenne is kedvem, egy Neil Gaiman vagy Jackie Kennedy biográfia, de ez minősíti azt, hogy nem olvasok? Hogy 120 oldal után azt mondom, hogy most pihentetném a szemem? Hogy, amikor lefekszem aludni akkor nem kapom magamhoz az Umberto Ecot, hanem alszom is, hogy legalább a napi hat óra meglegyen? Ha emiatt gondolja valaki, hogy nem olvasok eleget én, és csoporttársaim, akkor tudja hova dugja a Harmonia Caelestist.

Ha a beszólás arra szolgált volna, hogy segítsünk megoldást találni akkor nem sértődtem volna meg, természetesen. És itt megállíthat bárki, hogy a tanár nem a bölcsészekre gondolt, de sajnos ki kell ábrándítanom, ugyanis nem, mint érdekes tény közölte ezt, hanem konkrétan azért, hogy minket megsértsen. Feldobta a kérdést, hogy ismerjük-e ezt meg azt az írót, ha nem volt a válasz, akkor mélységesen szégyelljük magunkat és sorolgatta tovább az írókat, hogy még cikibb legyen a helyzet. Ha valakire azt mondtuk, hogy ismerjük, akkor pedig számon kérte az egész bibliográfiájukat, amit ha nem tudtunk ismét jött a kérdés, hogy „Akkor miért mondják, hogy ismerik?”. 

Ez a szokása a tanároknak, hogy abba rúgunk, aki éppen ott van számomra kiakasztó. Ennyi év után is nehezen tudom kezelni. Miért kell mondani 12 embernek közölni, akik szeretnének diplomát szerezni, hogy az oktatás borzasztó és erről a diákok tehetnek (erre elvileg az a bizonyíték, hogy más egyetemeken is panaszkodnak a tanárok…)? Miért van az, hogy a saját tanszékének a rosszul működését a diákon veri le valaki? Miért nem bátorítunk valakit arra, hogy más akarjon lenni, minthogy inkább megerősítjük a tudatban, hogy egy vesztes, tök mindegy, hogy mit csinál? Mert nem olvasott eleget, nem dolgozik elég keményen, ha meg is csinálta, amit kért a tanár, azt is rosszul. És, ez mindenkire igaz mindig és kész. 

Az idősebbek mindig panaszkodni fognak a fiatalokra, ez nem újdonság. Minél idősebb az ember annál fiatalabbak is lesznek a diákok, ez sem meglepetés. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen mazochista, hogy magamat hibáztatom mindenért, de igenis pozitívumként élem meg, hogy előbb magamban keresem a hibát. És annál jobban idegesít, amikor mások pont az ellenkezőjét teszik. Ha a fél évfolyam bukásra áll, akkor az nem a tanár hibája, hanem mi nem kötöttük fel a gatyát… ha nem ismerünk minden magyar írót miért vagyunk magyar szakon? Ha nem vetettük még össze a két fordítását A Szolgálólány Meséjének akkor mégis mivel pazaroltuk el az időnket??!! 

Én zárásképpen feldobnám azt is, hogy az olvasás igenis NEM korhoz kötött. Van egy tanárom, aki már elmúlt negyven, amikor a Harry Pottert elolvasta. Senki nem kezdett vele üvöltözni, hogy túl öreg hozzá. Elegem lett ezekből a buta listákból, amik ecsetelik, hogy miket kell 30 éves korom előtt elolvasni… ha egy könyv kortalan, akkor kortalan és kész. Egy évvel ezelőtt írtam tíz kedvenc könyvemről egy listát, és oda írtam, hogy ajánlom ezt mindenki, amikor csak akarnak olvasni valamit. Miért kéne 15 éves koromban olvasni a Hamlet-et? Egyáltalán hogyan lennék képes felfogni azt az állandó konfliktust, amit a főszereplő tapasztal a darab alatt? Miért nem beszélünk arról, hogy az Oroszlánkirály arra alapszik? Vagy, hogy talán színházba kéne megnézni és nem elolvasni? Miért hal meg a kreativitás az oktatásban? Nem fogja elhinni senki, de minden országban mások a kötelező olvasmányok és ez magában jel arra, hogy rugalmasnak kéne lenni. És ha bármi, akkor legalább azt tanuljuk meg, hogy az olvasást bátorítani kell, nem pedig megszabni. Az egyetemi tanár tehet azért, hogy a mai fiatal megint megszeresse az olvasást, csak kéne venni a fáradtságot.

Nem tudom milyen perverzióból élvezte a tanár, hogy minket sérteget ezzel, de fontosnak tartottam leszögezni, hogy ez a fiatal igenis olvas. És ha gondolja a tanár, boldogan kinyomtatom az összes dolgot, amit csak az elmúlt 14 hétben olvastam és hozzávágom, hogy ezt prezentáljam – érezze annak a súlyát.

De talán ahelyett, hogy sértegetünk embereket, keressünk megoldást a problémára.