Blogger: Tim Curry, My First Love

To be honest, before I fell in love with Sylvester Stallone, there is one other person who was very close to my heart because of a character he played in Oscar (1991), one who gave Mr Provolone his elocution lessons, one Dr Poole played by Tim Curry.

This man has played every single role available out there. From transvestite, to villain, to side-character, to headmaster, to pirate and receptionist. And I could go on and on. For a very long time I wondered based on what he chooses the characters he plays and I come to realize that perhaps he is one of those people who truly are happy to play any and all roles. He sure had high and lows, but there has not been a single movie where I wasn't happy to see him!

After the first movie where I fell for him, his next role that I came across was in Muppets Treasure Island, where he played Long John Silver. To be honest, I haven't seen his movies in a linear fashion, some would say, as the last movie I came across might actually be the one he is most well known for. However, before we get there, this one was a childhood favorite of mine too. I just didn't care he was the bad guy, I rooted for him! Yes, he deserved that gold, yes, he should be the captain! It might just be that coax that he already had, the one that got Jim to like him so much from the beginning. He had a charm that simply hugged me while watching it!

Then came the funniest movie I have grown up with, Loaded Weapon, where he played the right hand of William Shatner, Mr. Jigsaw. In my favorite scene he is dressed up as a girl scout who tries to sell cookies to Whoopi Goldberg. She jumps around and then steps on a cigarette butt, and that beard... it's perfect! I adore that movie and my sister and I recall that scene on a daily base!
Next movie he was a sassy concierge, in Home Alone 2, and then came the Charlie's Angels movie, which is up to today a big-big favorite of mine. And then I saw him as the most evil man in all of France, Cardinal Richelieu in The Three Musketeers.

I loved him in that role, as he really was a bad guy and when you watch the movie you can't help, but hate him. But it's a good kind of hate! Mostly, because you know he won't win in the end anyway, but it's fine because he truly is a horrible human being.
A couple of smaller roles followed and not so long ago I was introduced to one of the silliest roles he has ever played in his life, at least in my opinion... it was the headmaster of a witch school in The Worst Witch - which seems to have a far better rating than I thought it would. In this scene he is singing a song that has rhymes which were probably written by a seven year old, and the Nostalgia Critic and Nostalgia Chick made fun of it a couple of years ago. (For the review click here!) And I advise you to check out the song if you don't know it yet, because it is truly fantastic! Click here to see it! He also did a lot, and I mean A LOT of voice acting! Among my favorites is G. Gordon Godfrey in the series Young Justice, also Pretorious in The Mask, and the Cat King in The Cat Returns, finally a smaller but a favorite, a Hot Dog in the Regular show, just to mention a few. 

I decided to leave the best - some would say - for last because it is one of the last things I saw. I was told I was too little to see it for a while, and to be honest I think I still was when I did see it. This movie is really deep and a lot of ground is covered, disguised in a musical about aliens.

You guessed it, I am of course talking about The Rocky Horror Picture Show. I just love musicals, and some of these songs have become a favorite of mine in a very short time. The way Curry plays this role? It's fantastic. Truly! Most little girls dream of becoming super models - not me! If I have to put on tights and a corset, then I want to look like Tim Curry! The movie is now 40 years old, which is really something and I am quite proud to say that I have seen it. It is a Halloween classic for me when it comes to the songs. I have been planning to re-watch it for a quite sometime now, because I think I have grown up since then, so maybe I'll be able to take in more. Still, when I hear Curry sing I just melt and because of that this movie quickly became a favorite of mine! I really do want to see it in the theater at least once in my life.

Curry has disappeared a bit from the public scene, I have heard that he is sick, which I am very sad about, but I have all of these awesome movies to keep me company and I am always happy to recognize his voice in various cartoons! He might not have roles that deserve an Academy Award, but if you ask me, you can grow tired of those movies pretty quickly! Making people laugh or sing along with you is a much-much harder job. And if I'm concerned he always succeeds, that is why he is a favorite of mine. Tim Curry truly was my first crush, and yeah, he stayed as such even as a transvestite! (Have you seen him? He's smoking hot!)

Thank you for all your hard work Mr Curry, with love, CsorEsz

Next up will be the Halloween Special for this year, and also the first of a series of musical movie reviews, starting with The Rocky Horror Picture Show! Stay tuned!

Blogger: Sztrájkol Az Eiffel Torony

Nagyon sok részét bejártam már Európának, de nem az egész világot sajnos, de messze még a vége az utazásaimnak! Végül úgy döntöttem, hogy megosztom a középiskolai kalandjaim. Már írtam az utazásaimről ez előtt is, mint München és Velence, de mivel ezek a naplóbejegyzések mindig szembe jönnek, ezért gondoltam felrakom őket nosztalgiából, a barátaimnak és, hogy felidézzem a régi szép időket!
I have traveled all around Europe, not the world unfortunately, but I do have a bucket list! I decided to share my adventures from high school. I have previously written about my adventures, from Münich and Venice, but seeing that I have had these journal entries around I wanted to put them up, for nostalgia, for my friends and to just remember the good times.
Ho giá visto un gran bel parte d'Europa, anche se non tutto il mondo! Ogni tanto rileggo il mio diario dei anni superiori e mi viene sempre una dolce nostalgia quando ripenso ai camposcuola passati all'estero. Siccome ho giá scritto sul blog su altri viaggi, come Monaco o Venezia, volevo condividere anche queste.

2009

Április 7: Reggel 4.-kor indulás, két és félóra alvás után. Minden osztályból van itt min. 2 ember, eredetileg csak a franciás diákoknak volt hirdetve, de sokan visszamondták. De, én voltam az első a külsős emberek közül, akit az igazgatónő elhívott, szóval nagyon izgatott lettem! A buszon a Lackó mellett ülök, és olyan cukin alszik, muszáj lefotóznom! A másik oldalon pedig a Zsombor is Mia voltak. Másik barátnőm elveszett valahol a busz hátsó részében. A reggeli fények után DVD-t néztünk a buszon, Mamma Mia!, sajnos magyarul, de túléltem. És a hülye sofőr állandóan lehalkította, alig lehetett a dalokból hallani valamit (ez az információ később még fontos lesz!).
Négy óra múlva megálltunk egy osztrák benzinkútnál, és őszintén el kell mondanom, hogy szeretem az osztrák WC-ket! Újabb film következett, a Garfield 2, de az borzasztó volt. Strassbourg-ig mentünk első éjszaka és ott aludtunk meg. Én a Lacival voltam egy szobában, bár ezt nagyon ellenezték a tanárok (nem mondtuk meg nekik, hogy az osztályfőnökük sosem kifogásolta a kirándulásokon), szóval papíron én a Miával ő meg a Zsomborral volt egy szobában.

Április 8: Hat óra alvás, és jól is aludtam kényelmes volt az ágy de nagyon kevés volt, főleg az előző este után. És a Lackó is jó plüss állat, ha valaki szeret csontvázzal aludni… a gonosz elaludt miközben beszéltem vele, ezért még megverem! 
Reggelire málna lekváros baguette, cornflakes és cappucino (szeretek reggelizni, jó?). Sokat utaztunk és végre sikerült elaludnom a buszon, erre felkeltem, mert az a hülye sofőr üvöltette a Spider-Man 3 - az Abba dalnál levette a hangot, de ezt bezzeg üvöltette! Ezek után egy Agip kútnál vettem egy plüss malacot, Matthieu, majd barkóbáztam a matek tanárnőmmel. Majdnem negyven perc volt mire kitaláltam, hogy Párizsra gondolt… Gyorsan kapcsolok! És közben végre beértünk egy borús esőtől ázott Párizsba. Első megállónk az Eiffel torony volt, én rövid gatyában és rohadtul hideg volt, majdnem, mint Prágában (ahol a napos harminc fok után másnapra jeges eső és szél várt minket). Az Eiffel torony pedig sztrájk miatt zárva volt! Tipikus. Úgy, hogy a Szajna partjára lementünk és hajóval tettünk egy kört. A hajón egy telefonon keresztül lehetett hallgatni a túravezetést, és azzal szórakoztam, hogy az angol és az olasz között váltogattam valahányszor bemondták egy kisebb szünet után, hogy "And the commentary goes on…". De persze legjobban a kilátástól voltam elájulva. Ahogyan lassan haladtunk a vízen és egyre közelebb mentünk a Notre Dame-hoz. És vissza. Imádtam, hogy láthattam a házakat a hajóról, hogy nem, mint egy turista az utcán kaptam betekintést, hanem, mintha egy kis ablakon keresztül néztem volna Párizst és mágikus volt.

Vacsora közben barátaimmal és két végzős lánnyal ültem és nagyon sokat nevettünk. A lányok elmesélték belső poénokat és, hogy a szalagavatójuk egyáltalán nem olyan volt, mint amilyet megbeszéltek osztály és évfolyam szinten.
Késéssel értünk a szállásra és a Lackóval most egy három ágyas szobában voltunk, amiből az egyik emeletes volt. Ő aludt az emeletes ágyon. Ezúttal nem elég, hogy az én beszédemen elaludt, de még chatelt is valakivel a gépén és azt is bekapcsolva hagyta… meg fogom fojtani....
Április 9: Reggelire szokásos málnás baguette, de, ami az után jött fantasztikusan szórakoztató volt: egy 6 személyes asztalnál ültem két lánnyal, akikhez odajött két tanárnő is, és mire a lányok elmentek, jött a másik három tanár is, ezzel az öt tanár körbe ült engem, és mesélték, hogy még miket csináltak este. Az igazgatónő egy filmről mesélt, amit még este néztek, amiben egy férfi a hónalja alatt egy babával (akinek volt golyóálló mellénye!), mindenkit szétlőtt és még volt ideje még szexelni is a főszereplő csajjal. Annyira aranyos volt, valahányszor a tanárnő ezt a szót mondta, halkabban beszélt, ami nem tudtam, hogy azért volt-e, mert nem akart hangos lenni, vagy, mert úgy érezte, hogy ezt a szót nekem nem lenne szabad hallanom. Mindenesetre majdnem kétszer félre nyeltem a cappucinót a röhögéstől, annyira jól szórakoztam!

Reggeli után bementünk Párizsba. Itten megemlítendő, hogy az idegenvezető NAGYON sokat beszélt és sokszor nehéz volt kikapcsolni a zajt, amit ez okozott… gonosz úgy fogalmazni, hogy zaj, de, amikor egy ilyen városban vagy, akkor szeretnéd átadni magad neki, ehelyett valaki állandóan sutyorog a füledbe. Ezt bizonyítja, hogy a két sorral előttem ülő tanárnőm elkezdett nyújtózkodni és egy laza mozdulattal kikapcsolta a hangszórót, amiből jött a kommentár. Beértünk a belvárosba, és lehetett választani két (igazából három), múzeum között. Bevallom, hogy lehet, hogy tőlem jött az ötlet, de semmi kedvem nem volt múzeumba menni. Egyre tisztább volt az ég és Párizs utcái üvöltöttek, hogy fedezzem fel őket. Ezért magam köré csaptam barátaim és szép boci szemekkel elkértük magunkat az igazgatónőtől és csak sétáltunk a városban. 

Első célunk az Eiffel torony volt, mert a délutáni program az alapján alakult volna, hogy tart-e még a sztrájk. Nem kellett a térkép, mert a házak közül mindig előbújt a torony. Oda értünk és gyönyörű kék volt az ég, a torony pedig tárt karokkal várta vendégeit. Gyors sms a tanároknak majd sétáltunk tovább. A semmi közepén találtunk egy fotós boltot, ahol tudtunk a Zsombi kamerájába kazettát venni, ezt hívom én szerencsének. A délután folyamán az Invalidusok Dómjánál találkoztunk újra a csoporttal, ahol megnéztük Napóleon sírját majd bementünk a belvárosba és a Notre-Dame-nál fotózkodtunk. Itt megint szét váltunk egy kicsit. Zsombor "Most ennem kell, valami meleget. Valami szar fast-food kaját. Például McDonald’s." Én "Subway?" Zs "Az tökéletes." Erre a kémény öt méterrel odébb található étteremre mutattam. "Oh, pompás!"
Ezek után a Miával besétáltunk a Notre-Dame-ba, én betettem a fülembe a fülhallgatót, és meghallgattam a Notre-Dame de Paris musicalből a kedvenc dalomat La Monture: Tökéletes volt! Utána még vásároltunk ajándékokat és megkértem a Miát, hogy fotózzon le azaz étterem előtt, a Notre-Dame mellett, ahol 11 évvel ezelőtt kiesett a fogam, amikor a családommal nyaraltunk itt. Emlékszem, amikor 1998-ban voltunk itt akkor egy Quasimodo és Esmeralda-nak öltözött színészek sétáltak a téren, akikkel lehetett csinálni közös fotót.

Aztán ugyebár jött a torony. Egy órát kellett sorban állni, de megérte. Három különböző lifttel mentünk fel a legtetejére és a kilátás valóban lélegzetelállító volt. Annyira hihetetlen volt, hogy ott fent vagyunk, háromszor is eszembe jutott, hogy megkeressem az Eiffel tornyot! :D A második emeletről gyalog mentem le, a tornyot átvágó híd szempontjából az első jobb lábban. Lefelé eszembe jutott valaki, akire nagyon nem akartam gondolni, és megbotlottam és majdnem leestem a lépcsőn… épp időben megkapaszkodtam a rácsban, de kibicsaklott a bokám. Aztán az első emeletről a földszintre a hátsó bal oldali lábban mentem le, ahol a felvonót használtuk. Amikor leértem még elbicegtem a buszhoz, és ott leültem a földre.

Később a Palais de Chaillot-tól fotóztuk a tornyot majd, még a városban buszoztunk, és feltűnően mindenki hangszórója ki volt kapcsolva… Szegény idegenvezető, én direkt visszakapcsoltam, pedig a Laci nagyon ellenkezett. Jött a vacsi és utána a Sacre Cœur, majd kikönyörögtük, hogy menjünk vissza a Moulin Rouge felé mert mindenki nagyon szerette volna látni. (Szerencsére sikerült is, és mondta az igazgatónő, hogy tapsoljuk meg a sofőröket, és persze nekem kellett kezdenem, mert a többiek nem voltak hajlandóak…), de fantasztikus volt látni a sort, az épület előtt! Este 11-re vissza értünk a Palais de Chaillot-hoz, hogy az Eiffel fényjátékát megnézhessük. A Lackóval elkezdtünk sírni, NEM akartunk haza menni… Alvás előtt búcsúkoccintás a szobánkban, majd még pakoltam, éreztem, hogy reggel nem leszek rá képes. Aztán kifeküdtem.

Április 10: Szokásos reggeli után, szokásos késéssel indultunk. Versailles-i Kastélyban végig a Lacival voltam, a Zsomborékat elhagytuk valahogyan. De nagyon jól éreztem magam vele. Még indulás előtt beszóltak (a tanárok…), hogy állandóan fotózok és emiatt majdnem egész nap rossz kedvem volt. Amikor kiértünk a kertekbe már teljesen rosszul voltam a tömegtől, és ülnöm kellett egy kicsit. Azért még lemásztunk a nagy szökőkúthoz, visszafelé már hányingerem is volt, szerencsére. A rossz kedvem ellenére nem volt hiába a kirándulás, mert ez a palota valóban gyönyörű. Itt én is szívesen lettem volna király! Az arany kerítések, a freskók, a nagy zöld kert és, ahogyan a nap előbújik az épület mögül? Gyönyörű.
A buszon a Troy-t néztük. Hector megint meghalt… Istenem, de utálom a Brad Pittet!
Megint sikerült elaludnom, erre pont Reims-be érkeztünk. Ezt nem hiszem el… Odamentem az egyik tanárnőhöz, és kérdeztem: "Miért van az, hogy éjszaka semmi időnk nincsen aludni, és ha a buszon elalszunk mindig pont, megérkezünk valahova?" Nem tudott válaszolni. Odébb mentem pár lépéssel erre a tanárnő utánam üvöltött: "Na, Eszter ismételd csak meg, hogy mit mondott Anikó tanárnő." Persze csak azt tudtam mondani, amit az előbb is és kiderült, hogy ugyanaz volt az ő problémája is. Jó volt tudni, hogy nem csak én voltam nagyon fáradt. A Reims-i Notre-Dame is nagyon szép volt, csak félig állványok vették be felújítás miatt és azon a ponton már csak aludni akartam és nem templomokba menni!

Oké, vacsora borzalom… Este a 117-es volt a mi szobánk, és velünk szemben a Zsomborék kódja nem működött, így ők kulcsot kaptak. Sőt, szegény Zsombinak a chipse, meg beragadt a kaja automatába… Kétszer neki mentem vállal a gépnek, egyszer majdnem feldőlt, de nem mozdult a chips. Este zuhany után most végre én aludtam el előbb, mint a Laci.
Április 11: Tudni kell, hogy az egész utazás alatt egy darab kérdéssel öt másodpercenként zavartam az igazgatónőt: "Nem megyünk Disneylandbe?" Németországban még egy benzinkútnál oda mentem hozzá, hogy utoljára megkérdezzem, hogy biztos nem megyünk-e . Erre egy másik tanárnőm felnevetett és röhögve mondta, hogy ezt fel kéne venni videóra, hogy még MINDIG nem adtam fel. Ezúttal viszont volt B tervem, ugyanis más parkoknak a prospektusait is elhoztam a szállodából és azokkal is bepróbálkoztam: Asterix Park, Euro Park és Didiland. Az utolsóval nagyon megleptem őket és annyira röhögtek, hogy kitépték a kezemből a prospektust, hogy megnézzék komolyan mondtam-e. Az úton hazafele nagyon sok filmet néztünk, és késő este jöttünk meg, de legalább tudtam aludni végre. Egy-két nyűgös pillanatot leszámítva fantasztikus utazás volt!

What's Next On My List? Timeline

Today, September 12th is Paul Walker's birthday. I have decided, seeing that I do want to get around to talk about all of his movies, that I will do so every year on his birthday. I miss him a lot! I sure wish he would still be out there making great movies! Rest in peace Paul!

Timeline

"A group of archaeological students become trapped in the past when they go there to retrieve their professor. The group must survive in 14th century France long enough to be rescued." (The imdb summary.)

I decided to go with that plot summary because this is a wonderful movie and it is impossible to talk about it without giving away too much. However, this movie had a lot of "firsts" for me and I want to list them here: Abovel all, it was the first time I ever saw Paul Walker. As a matter of fact I watched 2 Fast 2 Furious before I saw the first movie too. It was just a random DVD lying around on my friend's table and we watched it and I liked it a lot and I discovered the prequel much later. Thus, my fandom started with a whole different movie. And in that I think there is only a handful of us out there! Nonetheless, I'm glad this was the first one!
The second first is of course Gerard Butler. No, this was not his first movie I ever saw, but his second as in his first one he played a very different role - The Phantom of the Opera - which being a musical and having his face covered 90% of the time didn't give me much to look at. This movie on the other hand... they knew he was eye candy for sure! I love his character here, as being older than our main characters, he tries to lead them, but he - more than the others - realizes that history is quite different when it is learnt from a book than being in it. Finally, this is the first movie that I've seen Neal McDonough in. Which, unlike the other two completely shocks me because, Neal has been in LITERALLY everything I have seen so far. Third Watch, The Guardian, 88 Minutes, Desperate Housewives, Captain America, CSI, CSI: NY, Agent Carter... and I'm not listing his voice acting because I don't have the time!

Why watch this movie? First of all: time travel. If you love that you have a home run here. It is also very enjoyable for both fiction and history as well. The movie takes its time with detail, with the characters, the background, the clothes, the people's manners. And I think that is very important when you want to transport your audience to another dimension. Yet, having mentioned all, this movie doesn't seem to be a crowd pleaser. I can think of only one reason and that is also the only criticism I do have with this movie. But the two main characters - Chris and Kate -, altough ending up together, lacked any chemistry for me right up until the end. I am assuming this was a directorial decision.

If the two actors were incompatible I'm sure I wouldn't have seen that spark in the end either. The girl keeps giving the guy the cold shoulder and I don't think they wanted her to give in easily. Nonetheless, the whole situation is completely extreme: they have to fight for their lives most of the time! Don't tell me that she was able to keep a sane mind in this situation and remember all the time that she was to be mean to the guy so he gets the message... and truly that was my only problem with the movie (and come on girl, it's Paul Walker! Are you blind or something?).

I truly hope some of you will give it a try, and others, hey, it's been over 12 years since this movie was made, maybe it's time to get back to it. See if it can become a classic!

Happy Birthday Paul!

Until the next item on my list!

_ _ _ _ _ _ _

Chris Johnston - Paul Walker

Kate Ericson - Frances O'Connor

Andre Marek - Gerard Butler

Professor Johnston - Billy Connolly

Robert Doniger - David Thewlis

Lady Claire - Anna Friel

Frank Gordon - Neal McDonough

Blogger: Éjszaka Ébren Londonban

Nagyon sok részét bejártam már Európának, de nem az egész világot sajnos, de messze még a vége az utazásaimnak! Végül úgy döntöttem, hogy megosztom a középiskolai kalandjaim. Már írtam az utazásaimről ez előtt is, mint München és Velence, de mivel ezek a naplóbejegyzések mindig szembe jönnek, ezért gondoltam felrakom őket nosztalgiából, a barátaimnak és, hogy felidézzem a régi szép időket!
I have traveled all around Europe, not the world unfortunately, but I do have a bucket list! I decided to share my adventures from high school. I have previously written about my adventures, from Münich and Venice, but seeing that I have had these journal entries around I wanted to put them up, for nostalgia, for my friends and to just remember the good times.
Ho giá visto un gran bel parte d'Europa, anche se non tutto il mondo! Ogni tanto rileggo il mio diario dei anni superiori e mi viene sempre una dolce nostalgia quando ripenso ai camposcuola passati all'estero. Siccome ho giá scritto sul blog su altri viaggi, come Monaco o Venezia, volevo condividere anche queste.

2010

Május 19: Reggel hatkor indult a gép, nagyon fincsi volt a kelés, hiszen két órával előbb kint kellett lenni a reptéren. Egy barátom, Lackó, pont előttem ért oda, majd mindenki más 4-után 10 perccel jött meg, volt, aki félkor. Fő a pontosság, nem igaz?

Egy osztálytársam most repült először, és állandóan cukkolták a többiek, hogy, hogyan fog leesni a gép. Ami egy részt nem vicces, másrészt meg én utálok repülni, nem félek tőle, de nem sikerült a fiúknak megnyugtatni az biztos!
Rendben kiértünk Luton-ba, bár én eléggé rosszul voltam az úton. Két barátom meg nyugodtan aludtak mellettem... Miután összeszedtük a poggyászokat, valamin 30 percig ügyetlenkedett a tanár úr, majd mire a tanárnő is odament elintéződött mindent egy perc alatt. Elképzelésem sincsen mi lehetett, de nem is számít már. Ezután vonatoztunk (Brighton), és valahányszor jött a másik sávban egy vonat, olyan hangja volt, mintha bevágtak volna egy ajtót, és a Lackó mindig ugrott egyet. Szegényt kinevettük, de annyira cuki volt. Az elsőnél még mindenki megijedt, valaki oda is szólt, hogy +Na most szartam be.+ 
Bemásztunk -Paddington Station-, és bocsánat de, a tanár úr seggében megint volt egy rakéta, és mint a vihar előre. Sikerült egy három perces utat 10 perc alatt megtennünk. Eddig nem volt osztálykirándulás, amin ne tévedtünk volna el, szórakoztató csak pár év múlva már unalmas...
Indulás Greenwich-be... Na szerintetek rohant a tanár úr?! Ráadásul a metróknál, én maradtam hátul, hogy a többiek megtaláljanak minket. Persze itt se volt aztán semmi rossz, aminek örültem de, emiatt bármilyen kritikám lett volna az így elveszett az éterben sajnos. Greenwich-be egy olyan szerelvénnyel mentünk, aminek nem volt vezetője. Istenem, életemben nem röhögtem ennyit! A fiúk meglátták, gyorsan beültek előre, és két másodpercenként jöttek a szóviccek és a hülyéskedés. "Integetni kell a szemben lévőnek, otthon is úgy szokták." 100 km távolságról tudhatták, hogy mi vagyunk a turisták. Egy részt baromi hangosak voltunk, másrészt meg csak minket hozott lázba, hogy nincsen vezető.

A National Maritime Museumnál elváltunk. Előtte még rosszul lettem a fáradtságtól és ez oda vezetett, hogy nem bírtuk tovább, és lefeküdtünk aludni a fűben. Először egy telefon hívásra keltem fel. Majd egy kislány és egy kisfiú körülöttünk fogócskáztak... "Alfie, Alfie, wait up!". Alfie, Alfie, SHUT UP!!! Ezek után szükségem volt egy kávéra, de beértem gyümölcslével. Majd betévedtünk egy souvenir boltba, és nézelődtünk, volt ott minden szép és jó. Imádom az ilyen boltokat.
Utána visszamentünk a találkozó pontra, hogy még aludjunk, volt még egy óra, mielőtt mindenki ott lesz. De meglepetésünkre, már ott volt mindenki. Beszéltünk, hogy hívjuk fel a tanárokat és kérjük meg, hogy legyen program változás. Végül 11 diák 11 különböző dologra szavazott, és a tanároknak, amúgy is külön programja lett volna hát a Lackóval visszamentünk a szállásra a többiek meg elmentek az Oxford Street-re. 
Mi lányok és a Lackó a Kingsway Park Hotel-ben voltunk, mindenki más két házzal odébb, az Admiral-ban. 60 lépcsőfok, nulla levegő, tetőtér. Awesome! A portánál teljesen beleestem az egyik portás fiúba, akit sajnos nem láttam többet... Megjöttek a többiek, és segítettem nekik, hogy meglegyen a szoba kártya, megtalálják a szobákat. A fiúk nem voltak hajlandóak megszólalni angolul... Este még összekaptunk az ofővel a... semmin. Valamiért zavarta, hogy mi külön programokat akarunk itt ott, annak ellenére, hogy még a suliban megbeszéltük, hogy nem gond ha változtatni akarunk. De hát sejthettük volna előre, hogy ez lesz, mert mindig ez volt. Ennek ellenére békében váltunk el és a többiekkel egy sarki pubba kiültünk még beszélgetni.
Május 20: Két osztálytársammal reggeliztem, az én szobatársaim még aludtak, és szomszéd asztalnál a tanárok voltak. Tanárnő: "Eszter maguk is magason vannak?" Nem igen tudtam, miről beszél, mert még nagyon korán volt. Én: „Igen.” Drukkoltam, hogy nem lesz másik kérdés. Aztán összeraktam, hogy a szobára gondol. Mint megtudtam, a tanárnő is fent lakott, sőt, még feljebb, mint mi (74 lépcsőfok). Reggeli után menekültem, mert a Lackó ugyebár egy óráig zuhanyzik, és ezzel vérig sértette a lányokat. Mellesleg meg nem akartam a 37°-os szobában lenni, ezért inkább lementem, én ne késsek legalább. Zenét hallgattam, (The Proclaimers) erre megjelent a tanárnő és leült mellém. Lehet, ki kellett volna kapcsolni az MP3-at mert semmit nem értettem abból, amit mondott. „Nem.”, válaszoltam, remélve, hogy olyan kérdést kaptam, amire ez jó válasz. Eltereltem a témát, és a szobáról érdeklődtem. Közben az agyam felfogta mit mondott, és most már arra akartam reagálni, ezért nem hallottam, amit szobáról mondott. Remek beszélgetés volt. Majd fel pattant és eltűnt. 10 perc késés mindenkinek, nem baj! Aztán rájöttünk, hogy a fizetést intézik a tanárok, én meg rájöttem, hogy igazából baromi drága volt a szállás! Még szenvedtünk a portásokkal 20 percig, majd elindultunk a Big Ben-hez. 

MP3 bekapcsolva, és elindult a fülemben a „London Calling” The Clash-től, pont, amikor megláttam a London Eye-t. Tökéletes film pillanat volt. A szívem 800-al vert. Akinél eddig nem volt fotógép, az is előszedett valamit. Annyira jó volt. Meleg, de borús. A tanár úr rohant, és nekem pufogott, hogy miért nem tudunk haladni, és majd később fotózni. Ez az egész azért volt vicces, mert a tanárnő is hátul maradt fotózni, háháhá! Ekkor kedvesen vázoltam neki, hogy azért ez aztán valami, itt állunk a Big Ben alatt, és neki az a baja, hogy nem jutunk el a parkba, hogy meghallgassuk a szar előadásokat? (ugyanis kritérium volt, hogy készülnie kell mindenkinek kis előadásokkal London látványosságairól! Lehet tippelni hány ember tartotta meg őket a tizenegyből...). Mondtam neki, hogyha tényleg ráérünk, akkor értse meg, hogy ezt most kell, és nem, amikor visszafelé elsétálnak mellette. Erre szerencsére mosolygott.
És akkor meg tartottam a világ legrosszabb kiselőadását (igen, ÉN tőlem még számon kérték), ugyanis senkit, de senkit nem érdekelt. Ami ennél legjobb, engem sem érdekelt! De 3 másodpercenként meg kellett állni, mert a tanár úr szólt, ha valaki nem figyelt. A Lackó tett három lépést hátra, álljunk meg, mert nem hallja. Egyik srác oldalra nézett, álljunk meg. Mindenkinek baromira elege volt, én meg 50%-át nem mondtam el annak, amit akartam, sőt, az angolom is egy nagy hányás volt. Igazán megérte. Utána elváltunk, és most nem bántam! Egy lány a változatosság kedvéért megsértődött a SEMMIN, és a Lackóval elmentünk a London Aquariumba. 

Még előtte betévedtünk egy játékterembe, és annyira jó volt! Egy lélek sem volt ott, minden szart kipróbáltunk: kosárra dobás, halászás, lövés, léghoki, és whack-a-mole! Marha jó volt! A Lackó összesen 157 pontot szedett össze, én meg 71-et. Aztán jött az Aquarium, ami egy eszméletlen élmény volt, és egyszerre kudarc is. Van egy Julia Roberts film, „Closer”, amiben elvileg itt van felvéve egy jelenet, de nem találtam azt a helyet, pedig azért akartam menni eredetileg, és ezért szomorú voltam. Majd tovább álltunk és elindultunk a Buckingham Palace felé mert az nem volt benne a programban, és meg akartuk nézni.
Sétáltunk a Buckingham felé, de megpihentünk a St. James Park-ban. A Lackó kipróbálta az új óriás buborék fújóját, én meg a képeslapokat írtam. A padon ültünk, és láttuk, hogy valami közeledik. Lenéztünk a földre és egy mókus futott oda a lábamhoz, nem tudtunk megszólalni, de szép lassú mozdulatokkal mind a ketten a fotógépért nyúltunk. Erre a mókus rátüsszentett a lábamra, majd elfutott... Elértük a Buckingham Palace-t, erre belefutottunk az egész osztályba. Ők is erre jöttek csak más irányból. Elindultunk együtt a Piccadilly Circus-hoz, át a Green Park-on. Ott elváltunk, a többiek múzeumban, mi a Lackóval meg felfedeztük a West End-et. A Musical poszter kollekciómba kellettek a színházak is, ahol játszották őket!

Aznap este is kimentünk a pubba, de már magunkkal rángattuk a tanárokat - nem volt választási lehetőségük! Ott, koccintás után az osztálytársam megszólt "Tanár úr emlékszik, amikor órán közölte, hogy Ön most fejre áll, és 5 percig fejre állt mert fájt a feje?" Mindenki röhögött, erre: "A tanárnő sír." szólt egy másik osztálytársam, erre mindenki oda nézett, a tanárnő nem bírta abba hagyni a röhögést és ettől könnyezett a szeme, ettől még a tanár úr is röhögni kezdett. Még meséltünk nekik más osztálykirándulásokról és minden rosszról, amit csináltunk a hátuk mögött. Miután hazaértünk még visszaindultunk mert azt hittük, hogy az osztálytársam elhagyta a telefonját, és a rohanás közben vissza a pubhoz elütötte egy taxi... ezt így elalvás előtt mondta nekünk, miután a szobában megtaláltuk a telefont két ágy között. Hát, egy pár percig nyitott szájjal állt mindenki. Ott már nagyon fáradt voltam...
Május 21: Reggel double-decker-rel mentünk a Trafalgar Square-re. Ez volt az egyik, a két emlékből, ami megmaradt 12 év alatt. Hát, nem ilyen volt... Fotózkodás után osztálytársam felolvasta az előadását. Remek volt, igazán nem tudom, miért húztuk ezekkel az időt (ezekkel? Az a három…). Elsétáltunk a Big Ben-hez a Whitehall utcáján keresztül. Jött a hajókázás, amire a Parlament mellett szálltunk fel, a Lackó elment, hogy a nővérével találkozzon, én rajtam meg kifogott a rosszkedv. A hajón lévő "guide" végig szórakoztatott minket, nagyon jókat mondott, az segített, hogy jobb kedvem legyen: "What I will say, will only be understood in the following languages: English. Scottish. Irish. Rubbish.", "The London Eye brings in so much money, that it’s employees want to rename it to: The Wheel of Fortune!" és "But you can’t see the Bloody Tower, because of the bloody trees." 
A Tower-nél váltunk el, és még két szót váltottam a tanár úrral, addig a többiek mind eltűntek, nekem meg nem működött a telefonom. Remek. Nem értem el senkit, és nem volt nálam elég pénz, hogy a 2FOR1 nélkül menjek be. Szóval elkezdtem sétálni. Meg akartam nézni közelről a Gherkin-t. És őszintén nem tudom, ez, hogy épült meg, de ez egy pénisz. Egy érdekes darab, de ez akkor is egy pénisz! Nem számít, minek hívják, ez nem uborka.

Viszont Londonnak ez a negyede elvarázsolt, mert úgy éreztem egy másik világban vagyok. Mindenki szép öltönyökben, rohantak az utcákon telefonokkal a kezükben, a fülükön. A színes ruháimmal és a hátizsákommal csak az "Eltévedt Túrista" felirat hiányzott a fejemről. Ennek ellenére senki nem nézett ki engem a fekete öltönyös tömegből.
Utána elsétáltam a Tower Bridge-hez. Ott megpihentem. Hihetetlenül rossz kedvem volt, és nem tudtam miért. Sírni akartam. És nem tudtam elérni a Lackót, és ettől még rosszabb volt. Próbáltam tovább sétálni, zenét hallgatni. Gondoltam eszek valamit, Fish’n’chips, aztán visszamenten a szállásra. "Can I get the key for room 306, please?" - "Of course darling." Oh, darling vagyok! Imádom ezt az országot! Justin Timberlake vs. Michael Jackson-t néztem e tvn, és elaludtam. Alvás után sokkal jobb kedvem lett, és elmentem sétálni. Megvolt az első Starbucks-os italom is: Hot chocolate with caramel. 
Éjszaka osztálytársam elkezdett telefonálni, és állandóan kiment a szoba elé, bugyiban… a szomszédból is átkopogtak. Állandóan becsapta az ajtót, ahelyett, hogy a WC-be zárkózott volna be, elkezdett a szoba közepén telefonálni. Nem aludt egész éjszaka, mert aggódott, hogy a barátja miért nem válaszolt az sms-ére, utána hallottuk, hogy válaszolt… csakhogy rossz sim kártyát tett vissza a telefonjába. Mindenkit felkeltett. A Lacival váltottam 3 mondatot, majd még ő szólt én rám, hogy hagyjam már aludni, mert olyan hangos vagyok… Istenem, megakartam fojtani a párnával!
Május 22: Reggel eléggé nyűgös voltam… de ezt azt hiszem kivételesen érthető. Mint kiderült a tanárok boldogan passzolták volna a múzeumos programokat, ha csak mi nem akarjuk, hogy jöjjenek, és mi szerettük volna mert eddig egy közös programunk se volt velük. Így én, Lackó, barátnőnk és a két tanár mentünk a Natural History Museumba. A múzeumban szinte azonnal elhagytuk Laciékat, így én a tanárokkal vágtam neki a dinóknak és más ősállatoknak. A tanár úr √2-vel haladt, így végig a tanárnővel voltam. Állati jól szórakoztam. Rég beszéltünk ennyit, és a semmiről! Végre megláttam a bálnát! 7 éves voltam, és emlékszem, a bátyuskám előre rohant, majd visszajött értem, hogy készüljek fel, mert valami eszelősét fogok látni. A második emeleten voltunk, onnan volt belógatva ez az óriási bálna. Most alulról láttam, de eszméletlen volt. Amióta terveztük a Londoni utat, azóta meg akartam nézni újra. 12 évvel később ugyanitt várt rám. Nagyon szerettem volna, hogyha a családommal tudom újra élni ezeket, az élményeket, de így is jó volt, mert sokat nevettem.

Miután a Lacit összeszedtük, hazaengedtük a tanárokat, hogy aludjanak (elfáradtak az előző napi programjuk alatt). A Lacival megint végig néztem az állatos részleget, majd a barátnőnk is összeszedtük és elmentünk ebédelni. Egy kis japán kajáldát találtunk. Még sosem ettem sushi-t, és a Lackó azt akarta, hogy próbáljam ki. De kicsit féltem tőle, ezért olyat rendeltem, amit szintén sosem ettem még, de a nevét már több ezerszer olvastam a kedvenc képregényeimben, Bento-t. Ez konkrétan csirkés volt. EVan egy kedvenc könyvem, amiben a főszereplő megszökik a szüleitől Szardíniából, hogy Luccá-ban részt vehessen a képregény kiállításon. Mikor oda ér, miután felvásárolt minden képregényből, betéved egy ilyen kis étteremben, és mindent kipróbál, amit a kedvenc manga szereplői: Ramen, bento, sushi stb. A barátaimmal voltam, egy másik világban, tökéletes volt. És a kaja is marha finom volt! Életre tudtam kelteni a könyvem!
Ekkor át Oxford Street-re és a metróban kérdezte osztálytársam, hogy: "Te fingasz alvás közben?" - "Tessék?", tényleg nem értettem először, "Nyugodtan mondhatod, itt nem hallja senki." - "Nem tudok róla.", mondtam mert erre őszintén mit lehet válaszolni? Erre "Én sose szoktam.", de a mögöttem álló pasi ekkor oda szólt magyarul: "Sosem tudhatod!", na ezt fuldokló röhögés követte miután leszálltunk a metróról. 
Next stop: Oxford Circus. Please, mind the gap between the train and the platform. Az Oxford Street-en megint belebotlottunk mindenkibe, úgy két boltonként, este meg a tanárnő szobájába másztunk fel és vele beszélgettünk egy jó órát. Korán elmentünk aludni és még Family Guy-t néztünk a háttérben, én becsomagoltam, hogy reggel ne kelljen a szobában lennem, amikor a lányok ügyetlenkednek. 

Május 23: Már korán reggel kezdődött a veszekedés, úgyhogy megszöktem, gondoltam kényelmesen reggelizek. Utánam a tanárnő volt az első, olyan aranyos volt, beült mellém. Segítenem kellett volna eldönteni, hogy a szomszéd asztalnál ülők olaszok-e. 3 év után először nem tudtam olaszul, egyszerűen semmi nem jutott eszembe. És, amikor koncentráltam, akkor abba hagyták a beszélgetést… köszi. Szórakoztattam még a tanárokat egy kicsit, de igazából nem akartam felmenni a szobába. Így is mielőtt eljöttem reggelizni, egyik lány: "Hát drágáim, egyikőtökkel se költöznék össze." erre a másik lány "Hát igen én se." CS*ZD MEG MIATTAD KELTÜNK FEL HAJNALI NÉGYKOR! Már rég befejeztem a reggelit, de nem mozgott a lábam, így is hallottam a fejemben, hogy a Lackóval veszekednek, mert merészelt zuhanyozni! Inkább megvártam a tanárokat, majd egy szép lassú, lassú sétát tettem a boltig. Ráérek. Gondoltam csak akkor mászok fel utoljára, ha már utána lehozhatom a cuccaimat. Felmentem, senki nem tartott sehol. Még fel se öltöztek, nem elég, hogy a reggeliről lemaradnak, de még össze se pakoltak. Kicsit segítettem a Lacinak, de nem nagyon fogott az agyam. Nem akartam haza menni. Senki nem hiányzott. Egy olyan szomszédos univerzumban voltam, ahol minden stimmelt. Jóba vagyok az osztályommal, a tanárokkal és az én imádott nyelvemet beszélik. Minden kedvenc együttesem albumja egy karnyújtásnyira. Mókusok hadserege szebbnél szebb parkokban. Minden kedvenc sorozatom, humoristáim otthona. Végre önmagam voltam. Nem akartam hazamenni.

Végül le cuccoltam, már sokan lent voltak. Elkészült a híres csoportkép, ami osztályunk történetében a legjobb lett. Bár nagyon sajnáltam, hogy sokan nem voltak rajta mert nem jöttek végül… Majd elindultunk a Covent Garden-hez. Én a Lacival voltam és bejutottunk egy boltba, ahol mindenféle hülyeséget árultak. De én oda voltam a gyönyörtől, amikor rossz kedvem van mindig Skóciáról keresek képeket neten. És egyszer egy highland cow plüssről találtam képet, és ott volt előttem az a plüss. Gondolom nem kell mondanom, hogy a plüss haza jött velem! Még mozogtunk a városban jobbra balra majd a Green Parkban találkoztunk végül mindenkivel és ott pihiztünk estig. Este pedig még bevettük magunkat a Londoni éjszakai életbe... ami nincsen. Mármint jó, van, de hát vasárnap volt és mondhatom a 11 óra is késő. Soho-ban sok bár nyitva volt, és klub, de pub-ok alig. Szét vált a csapat és a Lacival és a tanárnővel találtunk végre egyet, ami későig volt nyitva. Mivel nem akartunk még egy éjszakára fizetni szállás díjat, ezért kellett lefoglalni magunkat az estére, amivel nem is lett volna gond, de ehhez túl keveset aludtunk az előző napokban. Nagyon jót táncoltunk és nevettünk, majd mindenki oda jött mert az összes többi hely, amit találtak bezárt. Amikor éjjel egykor feloltották a lámpákat és haza kellett indulni akkor már nagyon fáradt voltam. Találtunk egy buszt, negyed óra alatt értünk vissza a szállásra és vártuk, hogy mindenki visszajöjjön.

Május 24: Névnapom. Éjszaka a szálláson - pontosabban a lobbyban - kicsit tvztünk, majd mire mindenki visszajött, addigra kimentem a levegőre. Négy ember kivételével mindenki elaludt kanapékon, a földön és a csomagjaikon a szállásunk lobbyjában. Csak hajnali négykor kellett indulnunk a reptérre és én keltettem mindenkit, majd elindultunk. Egyik lány rosszul volt, másik srácnak meg már nem volt pénz az Oyster Card-ján. És túl is mentünk a busszal, szóval hátra arc. Tudtuk, hogy 4:30 előtt kell vonatra szállnunk, de 4:56-ig nem indult vonat… ez kellett, eddig túl jól ment minden! A vonaton aludtam, majd a check-in után baromi sokat vártunk. A mi gépünket mondták be utoljára. És a gate előtt még 15 perc. A gép olyan baromi lassan jutott oda, hogy felszálljon, hogy elaludtam… majd, amikor felgyorsult akkor felkeltem. Fotózni akartam, de végig aludtam az egész utat. Rendben hazaértünk, és egyből az ágyba másztam és folytattam, amit a gépen elkezdtem. Mondhatom kicsit elfáradtam!

"On the 23rd Page" Behind The Scenes

A legutóbbi forgatásom, kisfilmem, minden titka és eredete! For the English version of this entry, regarding the making of my latest short roll down ;)

Mindenki máshogyan fekszik le aludni. Én mindig kis film jeleneteket játszok a fejemben. Ha valami tetszik, akkor újra és újra játszom, míg nem teremtek belőle jó dialógusokat vagy használható karaktereket. Ha már magamat sikerült meggyőznöm, akkor pedig leülök és leírom.

Te hányszor álmodtál arról, hogy Oscar díjat nyersz? Hát én nem egyszer... főleg, amikor ennyit foglalkozok forgatással és írással. És miközben hallgatom a köszönőbeszédeket ráébredek, hogy az összes díjnyertes film valami olyat fog meg, ami mindennap megtörténik, csak végre valaki felvette egy kamerával. A többségük, amúgy, ha megfigyelitek egy 30 és 40 év közötti ember életének a döntéseiről szól. Na jó, ezek lehet, hogy a külön álló indi filmek, nem is annyira az Oscar díjasok, de mindannyian mondtunk már köszönő beszédet, nem?
Na most, én sokkal érdekesebbnek találom az egyetemi éveket. Miért? Lehet, hogy azért mert pont ebben élek, de szerintem mélyebb oka van. Többek között az, hogy az ember ilyenkor ismeri meg magát, ilyenkor lesz igazán felnőtt. És az összes indi film pedig azt a rossz döntést dolgozza fel, amit ezekben az években hozhat az ember. Rossz karrier választás, rossz pár választás, vagy pont a tanulás elhalasztása. Pont ezért meg akartam fogni minden rossz döntés eredetét. És nem, nem fogok húszon-négy évesen Oscar díjat kapni, de rájöttem, hogy nem is 30 éves koromban kéne írnom arról, hogy milyen volt 23-nak lenni, hanem most. Így született a film ötlete. Leültem megírtam és nagyon féltem, hogy milyen lesz a színészek szájából hallani, de mindenesetre az én fejemben jól hangzott!

"Hat egyetemi legjobb barát, és egy kívülálló, egy négy napos Balatoni nyaralás alatt rákényszerítik egymást arra, hogy szembenézzenek azzal, hogy az életben hozott döntéseikért felelősséget kell vállalniuk." - A film sosem fog elkészülni, mert nincsen meg az anyagi hátterünk hozzá, se az idő. Ezért is lett a reklám hat perces a szokásos kettő helyett. De reméljük ez is elég, hogy elnyerjük a nézők tetszését!
A 23 pedig, a főszereplő írásain kívül a társaság átlag korára akar utalni!

Ezt követte a stáb. Most már hetedik éve, hogy együtt dolgozunk a Zsomborral és nem is kezdenék munkába nélküle. Ennek több oka is van. Van egy meglátása, egy fajta érzéke, ami teljesen megegyezik az enyémmel. Mondok valamit, leírom, megfestem a saját fejemben és 99%-ban ugyanazt látja. Néha jobbat is és ezért szeretek vele dolgozni. A földön jár, én pedig az írásomban és segít azt megvalósítani vagy rávilágítani ha már túl lőttem a célon. Ez egy művésznél - és most kivételesen annak titulálom magam - rendkívül fontos. El fog jönni az a nap, amikor valami nagyon művészit akarok majd a vásznon látni, és az csak az én szüleményem lesz, de egyelőre segít és boldoggá tesz a kritika, mert minden mértékben építő kritika!
A technikai háttérről még tanulnom kell, ezért is hagyatkozom rá, de, amikor tudok akkor oda figyelek és megpróbálok ügyesebb lenni. Imádok minden közös munkát, de szegényt olykor úgy érzem, hogy kihasználom... (De ezt ne mondjátok el neki!) Ez a projekt sosem jöhetett volna létre ő, a legjobb barátunk Zoli és az én drága asszisztensem, a Boró nélkül!

Zsombor videóit megtekintheted ezen a linken: 

You can see Zsombor's videos here:

https://www.youtube.com/user/VZsombee

Ezek után jött a szereposztás. Lehet megfogtok lepődni, de azonnal tudtam kiket akarok minden szerepre. Egy kivételével: a női főszereplő (karakter név: Eszter). Nem is csoda, őt volt a legnehezebb megírni. Minden karakternek volt egy háttérsztorija a fejemben, de ő... az én fejemben sem állt össze. 

Valahogy hallottam, hogy mit mond, hogy mi a konfliktus oka de nem tudtam mi hajtja. Míg egy éjszaka, mint az összes többi jelenet, megláttam ki ő, mi miatt hoz meg bizonyos döntéseket, és miért vannak ilyen jó barátai. Talán ő a legfélénkebb a társaságból, de az egyik leghangosabb is, és ezért jól titkolja még maga előtt is, hogy valami nem stimmel. És pont erről szól ez a nyár: az, ami nem stimmel. Zsombor itt is kisegített és egy olyan embernek adhattam a szerepet, aki tökéletes volt.
Persze, casting szempontból, ez a forgatás sem volt hibátlan. Visszatekintve még nem volt forgatásom, ahol ne kellett volna a színészek között lecserélni valakit. Sajnos ez része annak, ha az ember amatőr filmeket csinál - mármint olyan emberekkel, akiknek nem ez a fő munkájuk - mint, ahogy nekem sem. Mázlim van mert nagyon jó barátaim vannak, akik tényleg profik. Pedig sokan közülük ezt még mindig nem hiszik el nekem!
A probléma az, hogy nem elég, hogy tudtam, hogy kit akarok castingolni, de volt olyan szerep, amit konkrétan írtam valakinek. És, amikor kiesett az egyik színészem kicsit bepánikoltam. Maga a forgatás még nem is lett volna probléma, de ha teljesen őszinte vagyok nagyon féltem, hogy milyen lesz majd a vágás. Mi lesz akkor, ha nem azt látom, amit elképzeltem? Többnyire ez az oka annak, hogy nem tudok rajzolni, ugyanis a kezem sosem adja vissza azt, amit elképzelek. Féltem, hogy ugyanez fog történni. De talán én vagyok legszerencsésebb ember a világon, mert olyan színész barátaim vannak, akik úgy keltették életre ezeket a karaktereket, hogy minden snitt, minden másodperc megfelelt az elképelésemnek. És meg sem érződik a csere a szereposztásban, ezért nem is mondom el senkinek mi volt az eredeti felállás :P

These are the bloopers (no subtitles available, sorry).

De nehogy azt hidd, hogy nem voltak hibák, sőt! Van róla egy egész külön videó :D (itt fent!), de minden forgatásnak ez része: az időjárást nem befolyásoljuk (megégtünk és erős szél is volt); a 7 tagos cast miatt többször kellett újra írni a beosztást, hogy mindenki ott tudjon lenni a jeleneténél; a szomszéd kutyája vagy egy autó a kereszteződésnél; a kamera néha úgy döntött, hogy nem fókuszál és persze elhagytam a krétákat a csapóhoz. Tudom, tehetséges vagyok! 

Ennek ellenére mindent megoldottunk, vagy ott helyben vagy a vágószobában, és mondhatom, hogy az, amit előállítottunk annak büszkén vállalom minden másodpercét, és úgy érzem, hogy ezt az érzést megoszthatom minden színészemmel és segédemmel. És csak egy hete van fent de már több, mint 100-an látták! Tudom, ez nem olyan sok, amikor egy videó egy óra alatt meglépi az ezret, de én nem is azért forgatok. Egy magyar kisfilm eleve kisebb közönségnek felel csak meg, viszont tudni, hogy a barátaimon kívül más is belenézett nagy örömmel tölt el. Továbbá készült hozzá olasz és angol felirat is, és még más nyelveket is szeretnék, csak találnom kell fordítókat!

Szerencsém van mert nagyon sok pozitív kritikákat szoktam kapni, de mindig van egy valaki, aki megkérdezi, hogy miért nem ilyesmivel foglalkozom ahelyett, hogy tanárnak készülök. És talán ez az egy oka annak, hogy nem szeretek forgatni, ilyenkor én is megkérdőjelezem a döntéseimet az életben. De, pont erről szól a film is :) szóval lehet ez így van rendben.

A videót megtekintheted a poszt végén!

You can watch the video at the end of the entry!

The idea came to me one evening before going to bed. I replayed and replayed it in my head until I had dialogues that work and characters that are real. "Six best friends from university, and an outsider, spend a long weekend together at Lake Balaton, where they force each other to face the consequences of their own actions." - The movie, unfortunately, will never be made as we don't have the money and the resources, that's why this trailer is six minutes long rather than two. But we hope that people will enjoy it just as much as we did making it!

As for the title, the 23 references the average age of the characters as well as the main character's writing.
I think we all have already written our acceptance speeches for when we win an Academy Award, despite the profession we have. It is the same for me, and when I look at all these independent American movies, they all really discuss one bad choice made between the ages of thirty and forty. Well, I wanted to dig deeper, Or, in other words, go back to the source of the problem. In our college years we get to know ourselves, and it is then that we really grow up. And all those movies deal with the very mistake those characters made in their college years: wrong partner, wrong career choice or perhaps deciding to stop studying. I am now 24 and I decided that I don't want to write about what it was like to be this age when I'm 30.

Of course, the shooting did have a couple of hitches, but what shooting doesn't? Casting, weather, technical and so on. But I am 100% proud of the short we made with my friend Zsombor and I am glad I worked with him again after the seventh anniversary of our first project together. I would say that this very short would have never come to life without him, my assistant Boró and our best friend Zoli. 
The only reason I'm sad we made this are the comments "Why don't you do this full time instead of teaching?". They ask me this with the purest of intentions and I'm glad they do, but I then have to wonder about my own choices in life. But maybe that's OK, as that is exactly what this short is all about :)

_ _ _ _ _ _ _

Szereplők/Cast:

Zsolti- Lőrincz Lénárd

Lili - Tóth Kata

Eszter - Jákfalvy Kata

Rita - Petrák Fanni

Dávid - Gács Bence

Kriszta - Novacsek Zsófia

Máté - Mórász Balázs

Stáb/Crew:

Váczi Zsombor

Őszi Borbála

Végh Zoltán

Köszönet/Thanks to:

Vörös Eszter

Zamárdi, Hungary, 2015. Csorba Maci & Váczi Zsombor co-production.