Admitting You Have a Problem

Dear Readers!

For almost six years now this blog has been my best friend in many ways. It is the place which allows me to set free my creativity and makes me want to write, build, take pictures, direct, overall to create. And I love to create, I really do!

Two and a half years ago I got my heart broken and it ruined me in a special way: I was unable to write. It just... stopped giving me the thrill that it used to. I ended up forcing myself to write and slowly, very slowly I managed to get back the feeling of accomplishment I felt after my first post.

This February, however, I lost a family member and ever since then I just can't write. Those two posts I managed to force out of me in March were only thanks to a rage that pushed me to write down my thoughts. I have been sitting on a review for three weeks now and I just can't bring myself to write anything. I am sitting in front of the screen and there is no structure or logic to what I am typing. And it makes me feel terrible and I don't know how to get passed it.

I hope I will, soon because I feel that without my creativity I am less than... me. I don't feel like me for a while now and it is a feeling I don't want to get used to.

So forgive me if I lack posts lately. Hopefully I can get back to writing soon enough!

Thank you for your patience,
CsorEsz

_ _ _ _ _

Kedves Olvasók!

Már majdnem hat éve ez a blog az egyik legjobb barátom. Ez volt az a hely, ami segített abban, hogy szabadon engedjem a kreativitásom és akarjak fotózni, írni, forgatni, építeni, alkotni, egy szóval. És őszintén imádok alkotni.

Két és fél éve ketté törték a szívem és nagyon nehezen tudtam tovább lépni, ugyanis az írás vágya szűnt meg bennem. Úgy kellett erőltetnem magam, hogy leírjak végre valamit de lassan, nagyon lassan sikerült visszaszereznem azt az örömöt, amit akkor éreztem, amikor az első posztom megjelentettem.

Idén februárban elvesztettem egy családtagom és azóta nem tudok írni. Az a két kritika, amit kinyomtam magamból csak azért született meg mert nagyon ideges voltam. Viszont három hete ülök egy kritika előtt és nem tudok haladni. A szavaknak, a mondatoknak, nincsen értelme és semennyire se logikus. És borzasztóan érzem magam azért mert nem tudok túl esni ezen.

Remélem hamar túl esek ezen mert a kreativitásom nélkül én... nem érzem, hogy önmagam lennék. És ez nem egy olyan érzés, amit meg akarok szokni.

Úgyhogy bocsánat a kevés posztért. Talán már rövidesen visszatudok térni az íráshoz! 

Köszönöm a türelmet,
CsorEsz