Monday, April 21, 2014

Building With CsorEsz: Húsvéti Tojás

Nem túlzok ha azt mondom, hogy 15 éve nem festettem tojást. De a nővérem tegnap megtanított, hogyan fújjam ki a tojást és ő maga annyira sokáig tökéletes precizitással dolgozott rajtuk szalagokkal, temperával, masnik és csomagoló papírral, hogy nekem is megjött a kedvem. Egy új technikát eltanultam, és hát gondoltam azt megosztom veletek is, hátha valami újat tudok mutatni. :)

TOJÁS FÚJÁS: Alaposan mossuk meg! Egy tűt tartsunk a tojás alja és egy falap között. A tojást tartsuk a tűhöz és a kettőt egyszerre lassan de erősen üssünk a falaphoz (nem kell magasra emelni!), ameddig a tű meg nem töri a tojást. Itt a tűvel tágítsuk ki egy kicsit a tojás héjában készült lyukat, majd ugyanezt játsszuk el a másik oldalon, de itt hagyjuk a lyukat kicsire. A kisebbik lyukon befújva ki kéne tudnunk fújni a tojás belsejét. Ha a lyuk nem elég nagy, akkor idő igényesebb, úgy képzelje el mindenki, mint egy lufi fújást! Ha már nem jön ki a tojásból semmi, még akkor is hagyjuk lyukkal lefelé száradni, ugyanis volt már rá példa, hogy később folyt még ki belőle és tönkre tette a díszítést! Rántottától kezdve bármit tehetünk a tojás belsejével! Jó étvágyat kívánok hozzá!


1) Nincsen szükség sokra, kell hozzá krepp papír, egy stift vagy folyós ragasztó (nem baj ha lassan szárad! Semmiképpen se erős ragasztót használjunk!) és tempera (plusz kiegészítők és segéd eszközök között még fog- és fülpiszkáló, csomagolópapír és glitter ragasztó).


A krepp papírt kisebb háromszögekre vagy kockákra vagdossuk fel, majd a tojás tetejét kenjük be ragasztóval és kezdjük el a kockákat felragasztani. Összevissza, több szinten helyezzük el a kockákat, úgy, hogy minden részét fedjük be a tojásnak!


FIGYELEM! A papír eléggé gyorsan beszívja a folyós ragasztót, de ez nem probléma, ugyanis, amikor megszárad a papír visszaszerzi ugyanazt az élénk színét! A kisebb sarkakat, amik nem értek ragasztós felületet azokat pedig rátudjuk erősíteni úgy, hogy a folyós ragasztóval óvatosan benedvesítjük és rápréseljük a tojásra. Ha stiftes ragasztót használunk, akkor fogpiszkálóval alá tudunk tenni a ragasztóból, avagy fülpiszkálóval tudjunk kiegyengetni. Festés előtt hagyjuk száradni!

TIPP: A száradást fel lehet gyorsítani, ugyanis hajszárítóval 2 perc alatt meglehet szárítani egyaránt a ragasztót és a ráfestett mintát is. Ez türelmetlen gyerekek esetében rendkívül hasznos! Vagy, ha olyan rendmániában szenved valaki, mint én és nem tud egy másik tojással dolgozni míg nem végzett az előzővel!



Ezek után én egy (ronda) napraforgót festettem rá, amit arany glitterrel bevontam. De lehet rá más virágot vagy nyulat is festeni. Remek ötlet mondjuk kék és zöld papírral bevonni, ég és föld és azt dekorálni virágokkal vagy állatokkal! A krepp papír réteg úgy keményedik meg, hogy egy extra védő réteget alkot, aminek köszönhetően ha csak rá nem lépünk a tojás nem fog eltörni! Ez megnyugtató festés közben is vagy ha gyermek kezébe adjuk a tojást! Viszont figyelem!: A krepp papírt csak a tempera fogja meg, sajnos más festékek nem elég erősek és csak eláztatják a papírt!

A nővérem hasonló technikával tavaszi csomagoló papírt vagdosott szét és ragasztott vissza a tojásra. A csomagoló papír még erősebb réteget alkotott, amire utána masnit ragasztottunk, hogy felakaszthassuk!


2) A másik tojás pedig egy kis játék és garantált siker. Semmi nem kell hozzá csak egy alkoholos filctoll, fehér papír, ragasztó és fehér tempera.


Fessük be az egész tojást. Ez sok temperát vesz igénybe, egyszerűbb a tubusból egyenesen a tojásra kenni és lehetőleg ne használjunk vizet. Két részben érdemes festeni, az egyik felét vonjuk be és hagyjuk száradni (vagy hajszárítóval gyorsítsuk fel). Fessük be a másik felét is és várjunk míg nem tapad a bőrünkhöz a tempera.


Papírból vágjunk ki két fület, az alját hajtsuk be és előre rajzoljuk rá az alkoholos filccel a fül belsejét. A meghajtott részt ragasztózzuk be és erősítsük a tojáshoz.


Ezek után az nyuszink arcát rajzoljuk a tojásra! Én kis 3D szemeket ragasztottam rá (ilyet lehet kapni bármelyik Hobby Művész boltban.) És a nyulam testét is megrajzoltam, még farka is van! A nyuszi arcon nyugodtan lehet változtatni és a szőrét is lehet más színre festeni vagy akár tarkára, itt igazán a hangsúly a füleken van, ami életre kelti a kis tojás nyuszit!


Remélem tudtam valami újat mutatni! Vagy legalább valaki inspirációt tud merni az ötleteimből! Ha akad kérdés, a komment szekcióban tegye fel mindenki bátran!

KELLEMES ÜNNEPEKET!