Blogger: Az Utolsó Kürtös After

Mi tagadás, a gimnáziumom nagy része az életemnek. És ameddig vannak ott barátaim, lesznek események, amikre visszajárok majd. Ilyen volt az idei szalagavató. Az egyik legjobb barátom osztálya ballag ebben az évben, és átkaroltam a Zsombort és elráncigáltam magammal - bár ha őszinte vagyok, nem kellett nagyon könyörögnöm!

"A szalagavató egy nagyon fontos este egy ember életében. 

Én nem emlékszem az enyémre."

Az igazgató úr kezdő mondata után már tudtam, hogy ez egy jó este lesz! Onnantól kezdve minden apróságon hisztérikusan röhögtem (ezt úgy kell elképzelni, hogy nagy csönd van egy szép teremben, én meg a sarokban bemutatom, hogy a hiéna hangokat honnan kölcsönözték Az Oroszlánkirályban!), és többet tapsoltam, mint a színházban. Nem elég, hogy a diákokat még ismerem ebből az évfolyamból, de az osztályfőnökök még olyan tanárok, akik engem is tanítottak, és hát ismerem őket annyira, hogy lássam mennyire fognak nekik hiányozni ezek a gyerekek - elnézést, felnöttek! :)

Sajnos az én évfolyamom magasságában a tanár táncot, mint valaha létező fogalmat törölték a suliban, és ez egy olyan apróság, amit az akkor ott tanító 23 embernek sosem bocsájtok meg. De idén újra próbálkoztak vele és nagy siker volt - és akkor ezt a percet ki is használom, hogy megköszönjem régi Kürtös diáktársamnak, aki koreografálta a táncot azt, hogy betette középre az informatika tanárt, a tesi tanárt és az igazgató úrat. Sokat dobott az élményen :D

"- Most szeretnénk megkérni a tanárokat, hogy jöjjenek fel a színpadra és koccintsanak a diákokkal.
- Gyere Zsombi menjünk!"

A szalagtűzés alatt viszont csak egy dal ment, egy röpke 40 percig, aminek csak a refrénje hallatszódott ki és hát az nagyon fárasztó volt: "Because I'm happy. Clap along if you know what happiness is to you." Amikor a 20. percet megütöttük, akkor oda fordultam a Zsomborhoz: "I'm not happy anymore." De büszkén, mint a legrosszabb rokon, csápoltam és sikongattam valahányszor a barátaim nevét hallottam és annyira jó volt látni, hogy ők is elérték ezt a pillanatot.A program után keringőztem én is egy kicsit, majd felhívtam egy barátnőmet, és csak ennyit mondtam neki: "A keringő. A keringő miatt mindig megéri eljönni."

Az este pedig nem máshol, mint az én törzshelyemen, az egyetemi kávézóban folytatódott - Könyvtár Klub & TreffOrt Kert. Hihetetlen még most is, hogy ott láttam ezeket az embereket! Annyira más már az életem - szerencsére - és nem, mintha nem lenne öröm megosztani velük, de akkor is volt egy ilyen apró érzés, mintha egy másik univerzumban lennék éppen. És először, annak ellenére, hogy miattuk mentem, nem a diákokkal hanem a tanárokkal buliztam. Bevallom én kicsi lelkemnek ez nagyon jót tett mert volt egy pillanat, ahol elszóltam magam, hogy "Ez az utolsó afterem.". A hangzavar és a zene, mellettünk lévő csocsó ellenére volt ott egy másodperc csend, amikor majdnem mindenki rám nézett, és elhangzott a kérdés: "Miért?". Őszinte válaszom az volt, hogy nem ismerek már senkit, minek jönnék? Erre a német tanárnőm felnevetett és azt mondta: "Ismersz minket." :D Magam részéről úgy gondolom, hogy a tanárjaimmal bármikor tudok bulizni, ahhoz nem kell olyan kifogás, mint a szalagavató! De, amikor elmegy az egész életed azzal, hogy elérd mások tudják, hogy rendes ember vagy, akkor jól esik tudni ha szívesen látnak!

Az este szerintem nem is lehetett volna jobb. Semmi rosszat nem hallotam, és bevallom a nagyobb része azzal telt el, hogy az angol tanárnőmmel két órán keresztül Benedict Cumberbatchről vitáztunk, na meg arról, hogy az EastEnders-ben nagyon csúnyán beszélnek... mármint az akcentus, tényleg szörnyű! Ezt követte az, hogy felálltam és előttem valaki tátra nyílt karokkal fogadott - egy másik Kürtös, akit én ballagtattam. És ezek után még három osztálytársam is megjelent, akiket stílusosan a ballagás óta nem láttam (köhm... három éve). Hát, ilyen sok mindenre jó egy gimis after party!

Úgy gondolom, hogy az este sikere nélkül nem lennék ennyire biztos abban, hogy ez már kicsit sem az én világom. A barátaim a családom, és a tanárjaimnak köszönhetem, aki vagyok ezért mindig örömmel fog eltölteni ha velük lehetek, de azt hiszem ez volt az a buli, ami kellett, hogy lezárjam ezt a fejezetet is. És apám, lehet, hogy ez volt eddig a legjobb fejezet! 

♫ We Are One, One For Sure, All United