*Avagy miért maradt el a karnevál...
Február 1: Este hatkor indultunk neki az útnak, egy kétemeletes busszal mentünk, és többször is megálltunk az út alatt, hogy összeszedjük mindenkit. Az M7-es mentén, Szlovénián keresztül léptünk be a szép Itáliába. Éjszaka mondhatnám, hogy nem történt semmi érdekes, de ez nem volna igaz! Milyen mesélő volnék ha a legviccesebb és legidegesítőbb részleteit hagynám ki egy utazásnak?! Valamikor éjfél után jött a rendkívül okos ötlet, hogy tegyünk be egy filmet - miért? Nem tudom. Ha nem akartuk, akkor miért nem szóltunk? Oh, szóltunk, de szavaink nem jutottak messzire. Akkor már az a kérdés, hogy mit nézzünk? Elővettek egy DVDt, amit, amint megláttam tudtam, hogy ez nem lesz jó... Ez "A Turista" volt, amiben Angelina Jolie és Johnny Depp között a szerelmi vonal kb. annyira hihető mintha egy gyík és egy fóka között lenne - és akkor még kedvesen fogalmaztam. Erről a filmről már minden lehetséges rossz kritikát elolvastam, DE Velencében játszódik, szóval úgy van helyén, hogy ezt nézzük. A DVD elindult, de nem volt először magyar hang, csak a zene, ami mások sávon ment. Megnéztük a film elejét 5x, mire megtalálták a rendes hangot, csakhogy az első percekben Párizsban vannak és felírat van, tehát hang nélkül is lehetett tökéletesen követni, de úgy gondolták, hogy igen, még egyszer azért kezdjük újra, esetleg azoknak, akik nem tudnak olvasni!
Persze Orsi mellettem remekül aludt, és a szervezők is, DE ÉN NEM. Nem nem, ÉN végig néztem a filmet, ezt a hányingert egészében mert Én nem bírtam a hangjától aludni! És hát mit is mondjak, pont olyan rossz volt, mint tudtam. Nevetséges volt, hogy a szinkronszínészek sokkal többet adtak a filmnek, mint a két főszereplő színész. Ennek a vége fél három magasságában volt, és akkor gondoltam, próbáljunk aludni. Eltettem a szemüvegem, bedugtam a fülembe az MP3-at, és a mostani kedvenc "Pet Shop Boys - What Have I Done To Deserve This?" dalára megpróbáltam elaludni. Ha véletlenül azt hittétek, hogy abban legalább sikerem volt, ne aggódjatok, nem volt! Orsi az ablak mellett, én kívül, ami nem is lett volna gond, ha képes lennék aludni székben - de nem vagyok képes. Ezt csak fokozta az, hogy alattam volt az egyik radiátor-szerűség, és kezemre jött a 21°, ami azért eléggé tud égetni. Sikerült egy huzamban 50 percet aludnom, és ide-oda forgásokkal összesen a két óra is megvolt, és, amikor már végképp nem tudtam hova tenni a karjaimat és majdnem lecsúsztam a székről (ugyanis csak úgy volt kényelmes) akkor visszavettem a szemüvegem, és úgy döntöttem, hogy ébren vagyok. És akkor, mint égből az angyal megláttam az én megmentőm fényét: Autogrill.
Február 2: Azt kell tudni rólam, hogy 7 éves korom óta kocsival utazok Európa legmesszibb pontjai között és olasz útjaink során megmentőm mindig is az Autogrill volt. Itt friss szendvicseket árulnak (kedvencem a Capri és az Icaro), olasz sütemények, croissaint és fánkok mennyisége nem is beszélve a fantasztikus olasz kávéról. Ami még szebbé teszi az élményt az a tiszta WC! Viccesnek hangozhat, de ha már utaztál turista busszal, akkor pontosan tudod miért mondom! Lényeg a lényeg, itt mindig otthon érzem magam - és ez most sem volt máshogyan. Mindenesetre, elrohantam a tömeg előtt, utána megrendelt a finom cappuccinóm - merthogy Én ugye mostantól ébren vagyok! - mellé vaniliával töltött croissant (ami a délieknél 'cornetto' az északi olaszoknál pedig 'brioche') és 5 percig csukott szemmel csak élveztem az ízeket!
Rövidesen megérkeztünk Quarto D'Altinohoz, ahonnan vonattal mentünk be Velencébe. Itt egy trafikban vettünk vonatjegyet, pontosan 71-et, oda-vissza (szóval a dupláját) és én segítettem a szervező srácnak. Amikor bementünk az eladó néni rám nézett "Quanti?" (=Mennyit?). Rendkívül értékeltem, hogy nem vágott arcon, amikor megmondtam neki, hogy mennyit, és ha lehet apróban adjon vissza és kérünk áfás számlát és ha már ott van két befőttes gumit is! Lényeg a lényeg, az olaszok jó fejek!
Eddig minden rendben volt, de elkezdett esni az eső. Hát persze. Miért is ne? Komolyan végig se gondoltam, hogy még mi lehet a szemcsípés és az éjjeli kar égetésnél rosszabb, de a végül is a tüdőgyulladás egészen magason lenne a listán ha úgy vesszük! Úgy döntöttem, hogy ez akkor sem állít meg minket, nem vagyunk cukorból, van nálam ernyő-sapi-kapucni, jó lesz ez akkor is! Elindultunk kettesben az Orsival, és gyorsan belőttük a Billat és a McDonald'sot, de még csak kilenc felé jártunk és még sok minden nem volt nyitva. Ekkor végül is csak szemerkélt és sétálni akartunk. Orsi a Ponte Rialtoval akart fotót én pedig magamnak akartam vásárolni - utolsó alkalommal ugyanis csak ajándékokat vettem - bárhova megyek külföldre, ott képeslapot és egy pólót veszek magamnak.
Igaz az idő még nem volt annyira borzasztó, de nagyon fáradtak voltunk, az alvás ellenére a testünk nem valami kellemes pozíciókat öltött az éjszaka folyamán. Visszasétáltunk az akkor már kinyitott McDonald'shoz és leültünk reggelizni. A koffein túl adagolásomat a reggeli meleg cappuccino és hideg dobozos latte után egy félliter kólával folytattam és utána 3dl amerikai kávéval. Hát, ezzel 6 óráig bírtam ébren, de annyi bőven elég is volt. Kihasználtuk, hogy van mellettünk WC, amiről azt kell tudni, hogy amerikai kosarasokra méretezték, én pedig a torna cipőmben voltam... oda kint már esett ezért vizes volt a csempe, csúszkáltam és gyakorlatilag ugranom kellett, hogy feltudjak ülni a WCre. Amikor kijöttem, akkor pedig egy magyar néni azt magyarázta egy olasz lánynak, (szerintem unokájának), hogy "Majd ha jön a Mártika, akkor kérj tőle dekoltázs masszást!" ... Ezt most szó szerint írom le, egyrészt nem tudom az mi, másrészt szegény gyerek egyértelműen nem tudott magyarul, én pedig ha akartam volna se tudtam volna ezt lefordítani... Inkább oda csúsztam a csaphoz, kezet mostam és siettem ki az Orsihoz.
Elindultunk hát másodszorra, örömünkre most már rendesen esett, és az egy piros ernyőm adogattuk egymásnak míg rohangáltunk hídról hídra, hogy egymást fotózzuk. Nem volt valami baráti az időjárás, Orsinak azonnal be is ázott a cipője, szóval a Billaba bementünk zoknit venni, de minden borzalom ellenére jól éreztük magunkat - vagy legalábbis itt még nem hagytuk, hogy rossz kedvünk legyen. Mentünk előre, nevetgéltünk, eltévedtünk itt ott, de nem volt probléma, sőt, még poénos is volt, majd hirtelen hideget éreztem a fenekemen... csupa víz. A táskám, ami rendesen beszívott addig minden csepp vizet, azon végig csurgott az eső, le a csatra arról a kabátomra és onnan a nadrágomra. Csak azért nem vettem észre időben, mert a harisnyám kedvesen felfogta egy ideig, de bizony a víz elért a bugyimig. És akkor mi történt? Hát, ha a tipped az volt, hogy elkezdett fújni a szél is, akkor nyertél! Mert ha mellkasomat jól védtem, akkor inkább fázzak föl. Jogos nem? Én itt törtem meg. Ekkor már a bőgés határán voltam, majd észre sem vettem, hogy egy marha nagy pocsolyába léptem, ami után annyi víz jutott a cipőmbe, hogy azt hittem mezítláb vagyok. Itt már egy óra volt és a Szent Márk téren sétáltunk már - az árkádok alatt mozogtunk, ott legalább a tömegben meleg volt. Megpróbáltunk elsétálni, de az idő nem jobbult és egy kis bárban találtunk egy üres asztalt. Még egy kávé nekem, Orsinak forró csoki és koncentráltunk arra, hogy ne bőgjünk, én legalábbis. Itt felfedeztem, hogy a táskámban az egyetlen dolog, ami nem ázott el, az a vizes üvegem volt, amit okosan zacskóba tettem, hogy ne folyjon ki. Köszi-köszi puszi.
Mit tegyünk? 5 órakor kezdődött volna valami nagyobb program a főtéren, mit csinálunk addig? Hát, kerüljük el a hideget és az esőt, szóval vissza az árkádok alá. Ott pedig felfedeztük, hogy az eső miatt elmarad az aznapi program... JÓ! ELÉG VOLT! Miért jöttünk? Fotózni akarok embereket maszkban és pólót akarok, képeslapot és még egy maszkot a kollekciómba! Orsinak mi kell? Fotó a Ponte Rialtoval és souvenir a családnak. Akkor addig sétáltunk az árkádok alatt, míg nem fotóztam eleget. Annyi ember volt ruhában, és az olaszok édesen pózolnak neked hülye turistának. Annyira élveztem, már nem is éreztem, hogy a bal lábfejem lefagyott. Találtam ott egy souvenir boltot, ahol egy gondolás fehér-piros csíkos pólót vettem magamnak. (Az eladó csaj nagyon örült nekem, aznap csak maszkokat adtak el és már unta a sok hülye gimis lányt, aki aznap oda tévedt.) Még egy picit sétáltunk, az Orsi vett magának saját ernyőt, hogy gyorsabban haladhassunk és visszafutottunk a McDonald'sba. Ott kipakoltam a táskám. Mindenem elázott: sapka, plusz pulcsim, apum Velencés könyve, a térkép, amit reggel vettem. Szerencsére az irataim plasztik kártyák, de mindent átterveztem két zacskóba, a pulcsimat magam mögött kitettem száradni és a hangos magyar turistákkal megtöltött mekiben megettük a saját kajánkat. Ezek után sorba álltam a WChez és egy takarító srác jött, aki beküldött az invalidus WCbe. Ez csupán azért volt jó, mert annak saját csapja és szárítója volt, szóval mit csináltam én? Hát persze, hogy a bugyimat szárítottam! Remélem vizuális típusok vagytok, mert akkor ez a része a történetemnek különösen szórakoztató lesz!
Rétegesen szárítgattam a ruháimat, kicsit ciki lett volna, de túl voltam azon a ponton, hogy érdekeljen. Fáztam, nyűgös voltam, tulajdonképpen rohadtul fáradt is és semmire nem vágytam jobban mint arra, hogy legalább a seggem, amin ülök meleg legyen! Felhívtam apum, azt mondta vegyek egy meleg pulcsit. Orsi írt anyujának, azt mondta, hogy igyunk. Egy tekintettel megszavaztuk, hogy melyik szülő tanácsát fogjuk követni, és akkor írtunk egy rövid listát, hogy mi is legyen: Már 4 óra volt, majdnem másfelet ugyanis egy helyben töltöttünk, nem bírtuk volna oda kint több ideig, az biztos! A tervünk az volt, hogy a Billaban veszünk piát, nekem egy szatyrot, amiben minden cuccom berejtem a táskám elől, majd képeslapot, souvenireket, maszkot, utána vissza a vonathoz és előbb visszamenni a találka helyre, ugyanis ott volt egy kis váróterem a pályaudvaron, ahol volt fűtőtest és ott nyugodtan levehettük a vizes cipőt és zoknikat, és majd ha kicsit közelebb kerülünk az estéhez, akkor megkérjük a sofőröket, hogy jöjjenek előbb elénk.
A vodka-narancsot szavaztuk meg, csakhogy a 10%-kos, 50 centes narancslé üvegét NEM BÍRTUK KINYITNI! Majd arra később visszatérek, utána konkrétan futottunk, ugyanis a szél felerősödött és öt fokkal hidegebb lett. Az utca menti bódék sorra zártak be, és már nem akartunk visszafordulni, hogy nekem maszkot találjunk. Egy ember még nyitva volt, nem akartam 10 €-nál többet kidobni rá, kérdeztem mennyi, mondta, hogy 15... őszintén vacilláltam, nem tudtam eldönteni, hogy kitegyem az Orsit annak, hogy még órákig keresünk, lehet, hogy csak drágábbak lesznek, kell-e nekem annyira vagy sem... "Ma, magának csak 12!" mondta az eladó, és azonnal bólogattam, az belefér! Minden meg volt, vissza a pályaudvarra. ITT értük el azt a pontot, amikor már hisztérikusan röhögtünk mindenen. A szél mellett az ernyőt inkább ki sem nyitottuk, első próbálkozásnál majdnem eltört mind a kettő, és az útból se láttunk semmit. Csurom vizek voltunk, mellettünk a szemetesekben törött esernyők kilószámra, ez valamiért rendkívül szórakoztató volt, majd, miután belőttük melyik vonat is lesz nekünk jó, akkor már csak egy gond maradt: kinyitni a narancslét.
Az egyik sikerült, de a másik se jobbra se balra nem akart. Az Orsi ragaszkodott hozzá, hogy a hozzánk közel táborozó csendőr csapatból kérjünk meg valakit, de én egy helyes szemüveges srácot néztem ki magamnak, aki, amikor tálaltam, hogy nem bírom kinyitni és segítene-e, egy olyan kedves mosolyt varázsolt elő, ami az összes aznapi borzalmat törölte. Felültünk a vonatra, az Orsi elő vette a napszemüvegét, hogy ő elhozta, és akkor bezzeg fel is fogja venni! Majd elkezdtünk inni.
Na, nem sokat, ami azt illeti, kimondottan keveset, ugyanis visszaérkezésünkkor már nagy orkánhoz fogható szél fújt és az eső sem engedett, a váróteremben pedig természetesen nem volt fűtés, de üsse kő, itt kicsit piheghetünk. Ekkor volt 6 óra, és 11-kor indultunk volna vissza az utolsó vonattal - mindenki úgy tudta, hogy a buszunk csak 10-től lesz itt, senkinek nem volt oka olyan korán visszajönni mint nekünk. Kivétel persze, ha pont olyan szar napjuk volt, mint nekünk, és hát hat lánynak az is volt és megérkeztek a fél-hetes vonattal. Miattuk előbb hívtuk a sofőröket, ami csak azért volt lehetséges, mert az Orsi beszélt az egyikükkel, mert ő nem Pesten szált fel. Hívom, hívom, átkapcsol egy magyar számra... "Hívjon 5 perc múlva és megadom a másik sofőr számát." OK, sebaj, lényeg, hogy a buszban lehessünk. Sikerül elérnem a másik sofőrt, aki azt mondja, hogy persze, 20 perc és ott vannak, nem gond egyáltalán, hogy előbb hívtuk őket, sőt! A buszban még meg is dicsért hogy jól tettem, ne fagyoskodjunk. Mi csupán azért vártunk az Orsival, mert tudtuk,hogy ők egész éjszaka vezetnek, és a franc tudta, hogy az alvást, hogyan osztották be!
Amikor már a buszban voltunk, sorra mindegyik vonattal jött vissza valaki, és mi pedig a fűtőtestekre helyeztük zoknink, cipőnk, és próbáltunk addig aludni, míg volt helyünk. Ez alatt a szervező srácnak jeleztem, hogy már a csapat fele visszatért, és mázlinkra a másik fele egy sokkal korábbi vonattal, vele együtt visszatért és több mint másfél órával előbb indulhattunk haza.
Az Orsival helyet cseréltünk és úgy próbáltunk aludni, ami rendben is lett volna, de a hideg ablak mellett az orrom teljesen lefagyott, de ahhoz képest majdnem 3 órát sikerült zsinórban pihennem, szóval egy rossz szavam sincsen!
Február 3: Sok szervezési apróság volt, amivel nem értettem egyet. Nem sok kedvem van itt most más munkáját fikázni, ezért nem is fogom. Nem is beszélve arról, hogy az eső egyáltalán nem a szervező hibája, és volt, aki azt mondta, hogy a szabadprogram rosszul volt megszervezve - üzenem azoknak, hogy az este 11 óra még korán is lett volna, ha jó idő van. Itt most megállásokra és pihenőkre gondolok, nem is beszélve a felkészültségre bizonyos dolgokban. Én parti képes vagyok, tőlem lehet segítéseget kérni, nem zárkózom el, hiszen az út alatt is sokszor segítettem*, de látok hibákat és sok ember kritikája félek, hogy joggal egyszer még arcon fogja csapni a szervezőket. Mindenesetre minden jó, ha a vége jó: A fotóim nagyon jók lettek, imádtam, hogy ezt az egészet az Orsival csináltam végig és, ahogyan mondtam, nem vagyok cukorból, ha most belegondolok az eső sem volt probléma! De jövőre saját kocsival megyek! :D
Mikor hazaértünk, itt havazott... nem tudtam mi hiányzik! Az elázott Velencés könyvre pedig apum csak ennyit mondott "Ilyen a történelem, semmi gond!".
A többi fotómat a flickr oldalamon megtekintheted!
_ _ _ _ _ _ _
*Olyan szinten segítettem, hogy a 71-es csapat többsége azt hitte, hogy én is szervező vagyok, és egy ponton túl hozzám jöttek kérdésekkel a fűtés, megállási lehetőségek és hasonlók miatt. Mondhatom, nagyon élveztem. Olaszországban turisztikai gimibe jártam, és mindig is opció volt, hogy idegenvezető legyek, és most úgy igazán kipróbálhattam. Persze improv volt az egész, és végül is csak olyan kérdésekre válaszoltam, amikre tudtam is választ! Nem hazudtam vagy ilyesmi, de nem is javítottam ki őket... Jó, ez kicsit rosszul hangzik, de egyértelműen valami bizalmasat is látnak bennem az emberek és ez megnyugtató. Ha esetleg a tanári diplomámmal nem tudok mit kezdeni (ami biztos), akkor visszatérünk erre a pályára!
No comments:
Post a Comment