Hát jó, akkor addig aludjunk, csakhogy az sem ment: egy két emeletes
busszal mentünk és én és a Szandi a lenti szintre ültünk, ahol négyes székek
vannak asztallal. Már pár éve kocsiban sem tudok aludni, gondoltam az asztalra
legalább rátudom hajtani a fejem. De egy hölgy beült velem szembe aki előttünk vacsorázott és mit mondjak... nem tudtam levenni a szemem róla. Először jött a
zsemle, majd két kakaós csiga. Feltűnt hogy, amikor az 1 literes doboz tejet
elő vette, akkor egy kiló szeletelt kenyér kifolyt a táskájából... azt minek hozza?!
Sebaj, egy termosz tetejéből itta a tejet, az, hogy a termoszban mi volt, az
tudni sem akartam... Majd elaludt. Nem nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal,
mert egyszerre ment el az étvágyunk és volt hányingerünk a fáradtságtól. Remek
kombó volt! De az, ami még ennél is rosszabb volt: négy portugál lány ült a
másik oldalon és, ÚRISTEN de hangosak voltak! Az olaszok labdába se rúghatnak ezek a lányok mellett!
És tudjátok, hogy kocsiban és buszon út közben a hangok kicsit élesebbek és
máshogyan sértik a fület mint egyébként, és be nem fogták volna a szájukat!
Könyörögtem, hogy aludjanak már el! De nem. Három beszélt, a negyedik énekelt, két
másodpercenként sms-t kapott valaki (ide képzeld azt a borzasztó Nokia
csengőhangot!), ebben a pillanatban felálltam én inkább a hidegben vártam. Időközben
a szervező sráccal éppen valamilyen lapokat töltettek ki, amiről később
megtudtam, hogy 70 kérdés volt, és a sofőrt pedig elvitték. 23.00-kor végre
visszakaptunk a sofőrünket és a szervező srácot is és elindultunk. (A két sofőrünk amúgy Sándor volt és az öccse Attila, a szervezőnk pedig egy Papp Mihály nevű srác.)
Október 6:
Már elmúlt éjfél mire átjutottunk a határon és ott álltunk meg először. A
megállókon kicsit váltottak annak érdekében, hogy behozzuk a lemaradást, hiszen
másnap volt egy-két program, ami pontos időhöz volt kötve. Gondoltam
megfényezem a német tudásom, erre magyar pasi ült a kasszánál... kösz!
Mindenesetre magamhoz vettem egy kávét, annyira kényelmetlen volt mindenhogyan,
hogy úgy döntöttem, nem alszom! Legalábbis még nem. Az út egyébként is
borzasztó volt, ugyanis ilyen helyzetben csak zenére tudok elaludni, mert az
agyamnak az alpha és a végkimerülés közé kell kerülnie, de a fülhallgatóm csak
nyomta a fülemet, amikor az asztalra dőltem, simán ülve meg nem bírtam aludni.
Mire sikerült megtalálni a jó pózt, addigra a lábam amputáltam volna, ugyanis a
velem szemben ülő hölgy lábai az én is magánszférámba kerültek, és én nem
vagyok olyan, aki odébb rúgja! (Még a végén felkel és elkezd tovább
enni!) Szóval, amikor sikerült
elaludnom, akkor már a jobb csípőmből jött ki a bal lábam, és mit mondjak... Isten nem oda tervezte!
A következő
megállónk Salzburgon kívül, a határnál volt. Itt már nem voltam hajlandó vissza
aludni, amúgy se ment, na meg hamarosan kávéhoz jutok, nem akarok aludni! Hamar
meggondoltam magam, mert reggeli idő volt velem szemben... jött az újabb kakaós
csiga és abban a másodpercben felálltam és úgy döntöttem, hogy össze barátkozok
a sofőrökkel (Kávé volt a termoszban, ha kíváncsi voltál). Helyet szorítottak
nekem és előre ülhettem melléjük , hogy nézhessem az utat: az egyetlen dolog,
ami miatt imádok utazni. Gyönyörű zöld dombok barna foltos tehénkékkel, akik
éppen ébredeztek és legeltek. Szép volt a napfelkelte A szervező srác kifúrt
a helyemről mert 3452345324x-ra is ismertette a tervet és ott volt a mikrofon.
Valahol röhögtem, hogy komolyan el kell mondani még egyszer. Aztán eszembe
jutottak olyan emberek mint a régi osztálytársaim és rájöttem, hogy igen, el
kell mondani még egyszer! 
Az összesen
2 megállóval és kevés ott töltött idővel percre pontosan behoztuk lemaradásunk
és az Olimpiai faluba érkezve végre rendesen megmozgathattuk lábainkat. Később
megtudtam, hogy eddig mindig eláztak a csoportok, de nekünk 22˚ körüli napos
idő volt. Csak délután borult be egy picit, de ott még nem tartunk! Egy kis
séta után bementünk a központba. A Marienplatz-on 11.-kor megnéztük a
harangjátékot a régi városházán. Azt hiszem ez az új kedvenc épületem. Személy
szerint a Brüsszeli városházára hasonlít, talán azért, de az ilyen épületeket
gyönyörűnek tartom, rá nézek és látom a sok munkát a tervezést mögötte, a kész
munka örömét: az egész gyönyörű volt. Már ezért megérte! (A Brüsszeli fotóimat itt tekintheted meg!) Itt leváltunk a
csapattól és reggeliztünk majd kerestünk egy Starbucks-ot – kellett a kávé!
Szandi a bögre kollekciójába vett egy Oktoberfest-es darabot, én pedig kicsit a
németemmel próbáltam valamit kezdeni, és képzeljétek értelmes mondat jött ki
belőle! (Bár 3 percig csak azon agyaltam, de mégis!) Sajnos túlságosan
kényelmes fotelben ültünk, szóval kávé ide vagy oda, tudtam volna még aludni.
De nem! Megyünk várost nézni.
Vissza mentünk a főtérre még fotózni majd négy
H&M-be bemásztunk mert a Szandi egy fölsőt keresett és végül elindultunk az
Oktoberfest helyszínére a Theresien Platz-ra. Útközben még egy vintage
lemezboltot találtunk, ahol nagyon szimpi árak voltak, csakhogy azt, amit én
kerestem (musicals with origical casting) abból konkrétan egy sem volt, szóval
nagyot csalódtam. Ezt az követte, hogy rosszul néztem a térképet és baromira
leégettem magam mint, aki nem képes térképet olvasni, pedig az a kedvenc részem
a kirándulásban! Az mindig az én feladatom. Mikor megtaláltuk végre az utcát,
amit kerestünk, egy irányból hirtelen nagy tömeg jött... mondom, szerintem arra
menjünk! Szembe jöttek velem szép Mädchen-ek, akiken szoknyás egybe ruha volt
és sok fiú lederhosenben. Konkrétan mindenki, aki német volt. Kimondottan
felüdülés volt, hiszen 14 évtól 74-ig mindenki a népi ruhát hordta és ez nem
divat vagy időjárás kérdése.
Nem ciki vagy ilyesmi, erre gondolok. Viszont csak
azon tudtam agyalni, hogy mennyire undorító hogy itthon a hagyományos ruháknak
már politikai vonatkozása van, pedig milyen jók lennének olyan ünnepek, amikor
be lehet öltözni és végre nem lehetne az embereket a ruháik alapján
megcímkézni. Elvégre az összetartásnak ez is része lenne... Mindenesetre oda
értünk a főtérre és én nagyon élveztem, de a tömeg az nem olyasmi, amit
mindenki szeret. Főleg azt a tömeget, akik nincsenek tekintettel senkire.
Elégszer lökték majdnem fel és taposták el a Szandi, hogy elege lett, szóval
sörsátorhoz már sorba se álltunk. (Majd jövőre!) Itt pedig vettem egy pólót amit
kinéztem a központban 15€ volt, és valamivel olcsóbbat akartam, és találtam
12€ért. Erre 15-öt fizettem.... mondom nem az van kiírva, erre közölte velem,
hogy „Ja, az hibás!” ... hát nem örültem nagyon, de végül is mindenhol ennyi
volt, és megvettem volna, most már legalább meg van. Persze 50 méterrel odébb
14 volt... Na onnantól nem volt jó kedvem! Nem is beszélve arról, hogy korsót
se tudtam lopni és még sört sem ittam! A teret körülvevő dombon sétáltunk és
fotóztunk. Számtalan emberek, akik a hányást tartották vissza, vagy már
elaludtak a dombon, és persze számtalan részeg fiatal. Mit is mondtak, hogy a
sörtől nem lehet berúgni? De. De lehet. Ekkor már nagyon akartam egy korsót
mert a barátnőmnek is ígértem és két srácnál láttunk és gondoltam megkérdem, hogy
igényt tartanak-e rá. Persze nem beszéltek angolul... valamivel odébb egy
padnál pedig egy idősebb bácsi aludt mellette egy korsóval. Eléggé feltűnő lett
volna előle elvinni, feltételeztem, hogy mások is azért nem nyúltak hozza. Ott
hagytuk a megszámolhatatlan tömeget és beültünk egy kis étterembe, ahol végre
kaptam sört! 10 cent-el olcsóbban mint a fesztiválon, de ehhez nem jött ingyen
korsó.
A sör után
már ment gond nélkül beszéltem németül! Találtunk egy souvenir boltot, ahol
tudtam olyan korsót venni, amit akartam, egészen olcsón, majd vissza sétáltunk
a Marienplatz-ra mert esti fényekkel is akartam azt a szép épületet fotózni.
Csak sétáltunk előre és egy másik nagy térre tértünk ki, ahol pedig éppen
szabad téri koncert ment „Ander Art Festival” és egy spanyol zenéket játszó együttes
szórakoztatta a nézőket. Már kezdett lehűlni a levegő, szóval jót tett a
mozgás, és nagyon jó zenéket játszottak. Tettünk még egy nagy kört, vacsiztunk
gyümölcsöt és diót majd visszamentünk a találkozó helyre. A buszra 22.00-kor
szálltunk vissza, legalábbis pár perccel előbb, csakhogy nem tudtunk azonnal
indulni, természetesen. Egy srác olyan állapotba került, hogy elhúzott 100km-re
a központtól és még azt sem tudta megmondani először, hogy hol van. Ezt az
követte, hogy rámászott valamilyen metróra, és sikerült még kijjebb mennie...
22.20-kor örömömre megjöttek a portugál lányok, bár őszintén imádkoztam, hogy
ők ne jöjjenek velünk haza... mindenesetre elindult a busz és a hangos bemondón
megtudtuk, hogy: „Nincsen időnk Krisztiánt megvárni, sajnálatos de más módszert
kell találnia a hazajutáshoz.” Először furcsa volt, aztán rájöttem, hogy szóltak előre, hogy részeg utast nem engednek fel, amúgy pedig felnőtt ember,
ha tényleg volt ekkora bal****, akkor egészségére!
Október 7:
01.50-kor érkeztünk az első megállónkhoz, aminek örültem mert már nagyon fogat
akartam mosni! Nem beszélve arról, hogy az egész napi sétát követően
borzasztóan fájt a lábam, aminek helye az asztal alatt már megint nem volt, szóval inkább
maradjunk a mozgásnál. Ez csak egy wc-s megálló volt egy kávé és ital automatával Úgy volt, hogy 2.10-kor indulunk tovább, csakhogy a sofőrök
elkezdték rugdosni a kereket... csak nem defekt? Gondoltam én. Nem, szerencsére
csak eresztett. Először fújtak bele levegőt, de tovább eresztett „Misi, ki kell
cserélni a kereket.” Már nevettem, persze, hogy ki kell! Baromira fáztam,
szóval inkább kabátot vettem, egy kávét az automatában ugráltam egy kicsit, és
hagytam a Szandit aludni, mert ő a mozgásban lévő buszban nem tudott, és
segítettem a sofőröknek a kerék cserében. Gondoltam, egyszer ezt is meg kell
tanulni! Ez a jobb első kerék volt és a nyílt ajtó állandóan ráakart nyílni a
sofőrre, ezért azt kitámasztottam. Először alátámasztották a buszt, majd kicsavarozta a kereket.
Legalábbis, amennyire bírta, ugyanis bizonyos csavarok se előre se hátra.
Amikor már a 16-ik szerszámot hozta, akkor elgondolkoztam azon, hogy mi a franc
lehet még a buszon? Mindenesetre a csoda
szerszám mely egy kis zöld dobozban utazott velünk, ha jól értettem, egy kis
vákum, ami rácuppan a csavarra és azzal kilazítja. Mire sikerült mindent
kilazítani, cseréltek és a fiatalabbik sofőr tette rá az új kereket. „Az
öcskösnek ezt is megkellet tanítanom.” Ja akkor jó X'D gondoltam, fő, hogy az
öcskös tudja! De, amúgy meg azóta megtudtam (ugyanis írt nekem a sofőr!), hogy
nem a kerékkel volt baj, hanem a fémmel, szóval jól tették, hogy kijavították. Kérdezte,
hogy én mégis miért állok itt mellettük.
„- Egyszer
ezt is megkel tanulni.
-És a párod
mit szól, hogy ilyen praktikus vagy?
-Nincsen
párom.
-Miért nem?
-Mert nem
olyan vagyok mint azok a lányok, akik ott röhögcsélnek.
-Na és? Az
számít, ami belül van!”
Nem akartam már mondani, hogy elküldeném egy-két emberhez a nevemben és ezt közölje velük is! De jól esett nagyon, az bevallom. Mondták,
hogy tapossam a féket. Mondtam, hogy nem tudom az melyik. „Amelyik a gáz
mellett van.” „Azt gondoltam, de azt sem tudom melyik.” Kedvesen mosolygott. „És
főzni tudsz?” Bólogattam. „És szeretsz is?” Bólogattam tovább. „Jaj, hogy
feleségül vennélek most!” Ezen is csak mosolyogtam. Szóval mégis van ember, aki értékelni
fogja egyszer a figyelmességem, és ez kedves gondolat. Ami számomra a kedvesség és figyelmesség csúcspontja volt: kerék ide vagy oda, hirtelen az lett a cél, hogy nekem segítsünk! Bezárta kulcsra az első ajtót, az egyetlen dolog, amivel játszhattam, hogy mekkora segítség vagyok, hogy számomra minden kényelmes legyen. Hát itt már eldobtam az agyam, hogy mennyire édesek velem! Ezt az követte, hogy máshogyan segítettem, és a csavarozásnál asszisztáltam. „De jó feleség leszel te!", erre a fiatalabbik „Igen ezt én is látom így 32 évesen." heheheh....
Hát csak két
órával később, 4.15-kor vágtunk neki megint. Itt elül ültem, ugyanis a sofőrök
nagyon megkedveltek, hiszen a 60 alvó emberből én törődtem csak annyira az egésszel, hogy a mínusz fokokban is őket választottam a meleg busz helyett. Elöl ültem míg
az egyik sofőr aludt mögöttünk, majd, amikor hátra akartam menni aludni, akkor
megállított és elő varázsolt egy takarót és párnát és vele átlósan az ágy másik
felére lefeküdhettem. Jó tett helyében jót várj! Én végre vízszintesen
aludhattam! És így is tettem egészen addig míg a magyar határt át nem léptünk
és megálltunk a MOL kútnál. „Hogy lehet mosollyal ébredni?” érdeklődött a
fiatalabbik sofőr. Nem tudhatta, hogy végre nem fájt a lábam és, hogy 7 éves
korom óta kb. 60x voltam ennél a benzin kútnál és én itt tökre itthon érzem
magam. Nem is beszélve arról, hogy tudtam aludni! Annál semmire nem vágytam már
jobban! Pici szünet után neki vágtunk. Utolsó akadály pályánk a Spar Maraton
2012 volt, ami, miatt minden lehetséges útvonal le volt zárva, de 11 órára
sikerült haza másznom és délután háromtól majdnem reggelig aludtam.
Először
voltam igazi német városban, még 7 évesen láttam a Neuschwanstein kastélyt, de
nem sokra emlékszem és hát akkor még nem nagyon kötöttek le más kultúrák. Örömmel
visszatérek, és remélem fogok is hamar! Ami az Oktoberfest-et illetti, nem
nekem való igazából, nagyon örülök, hogy mondhatom, hogy ott voltam és végül is sört is ihattam, ami mindig öröm forrása :D De ha vissza megyek akkor vagy
családdal, vagy több baráttal szeretnék és lehetőleg nem busszal!
No comments:
Post a Comment